Szerelmezők blogja

A felhőkbe kapaszkodva, Rád gondol szívem rejtett odva, mosolyog a lelkem reménybe tollasodva, sasként száll tovább, hol csak mi vagyunk, lebegünk ketten, s az egérvilág irigykedve retten. Nem lehet másként, csak Veled élni társként egy boldogabb életet a múlt vigasztalásáért. Csak így érdemes betömni a gombóc torkát, kerülni a keserű-mandula morzsát, lenyomva szívemig a szorítás mézeskalácsát. Ott omlik ízekre az igaz hazugságlánc. Koszorút ér minden szeme, s hajszálba szűkül az ősz látvány. De nincs más út, az "ártatlanok" hisznek asztalban és (v)ágyban, egy szürke összetákolt burokvilágban. Az idő már átfordult a lejtőn, nem érdekli a kert a lugas a szerelmező, csak aszal tovább, stafétát dug fiatal kezekbe, példát statuál, jövőt rejt el ifjú fejekben. A lebegés feledtet, súlytalan állapot az áloműrben, de halvány esély is e nem hétköznapi zűrben. Kapaszkodón bárányba markolok, terelgetem, de a napnak drukkolok, s nekünk kívánok fényes álmot úgy, hogy árnyékában senki se fázzon.
Rá(d) gondolok s elmúlik minden szorítás, ellenszerre lel a méreg szívemben, hajszálat fest a remény az együtt kevert boldog színekkel.

A legszebb ébredés minden reggel,

hasadról a kávé zabpehellyel,

habcsók és karamell édes tested,

karomba omlik ízlelgetve.

Rám gurult gombszemek kérdenek,

érkezem, bennem dúlt idegek

mérgeznek, terápiát iszom,

s lazul minden feszített izom.

Hol tart a lélek? Benned élek.

Csomót köt Gordiusz réme,

Nagy kardja a jövőben éled,

addig hű karodban nem félek.

Boldog tenyerek szava szorít,

múlt árnyakra gyönyör ködöt borít.

Reménylámpa szemünkben pislog,

benne könnyű hajnal is csillog,

bíbor fénye testembe tódul,

múlt-sebeket varr, mind begyógyul.

Gyógyszerem! Csak Veled létezem!

Paplan alatt alszik Életem,
melléd bújik álmom éhesen,
korgó szívem érző szerenád,
dalom kúszik gyönyör derekán.
Vágykapuba búj a kéjlegény,
tágra nyílik minden véredény,
falra rajzol a hév rőt tolla,
bőrünk bársony köröm borzolja.
Kulcsolva szólít meg két kezed,
ujjakból suttog az élvezet.
Álom piheg takaró alatt,
vágyam örökre Veled maradt. 

Kinyújtózom Benned, otthon vagyok,
tükörkép néz lelked mélységiből,
rendben a világ, telhet az idő,
ha fejem tűzöledbe bújtatom.
 
Izzó parázs, égető nyugalom
az, mi párnám és gyönyör fekhelyem.
Jó tudni, hogy mit Benned meglelek,
nem vehet el semmilyen hatalom.