A film pereg tovabb

Vallejo•  2011. március 29. 11:52

Kedvesemnek 2010. Karácsony éjjelén szolgálatban

 

Elcsendesedett a város,
S az utca mind kihalt,
Szívem mondta tam-ta-tam, míg
Írtam ez éji dalt.

Ajándék, mit Néked hoztam,
Díszesen font szavak,
Melyek érted keltek létre,
S lelkemből egy darab.

Rég volt, midőn vágyam égett,
Szeretni volna jó,
S két éve forr szenvedélyem,
A hozzád láncoló.

 S most új vágyról zeng az ének,
Hogy örökké legyen,
Véled szeretném megélni,
Bármennyi ünnepem.

Vallejo•  2011. március 14. 09:33

Részlet egy őrült naplójából..

Hull az elsárgult levél...
Hull a ...
Hulla!
Nem mondom meg nekik hol van,
erdőben vagy szürke tóban...
hahaha!
Jé! Olyan lett mint az ének.
Félek!
Nem hagyom, hogy elvegyétek!
Ő már az enyém!
Konok leszek és kemény!
Megágyaztam csupasz kőre,
olyan szép volt pőre bőre,
feje alatt levélpárna,
bugyoláltam zöld mohába...
Ó de szépet írtam!
Sírtam.
Sírtam mikor nem lélegzett,
öleltem a kicsiny testet...
Festett.
Rúzs, szemfesték,csábos mosoly,
komoly vonzerő,
lenge ing, a lány nyerő...
Biztos hogy akarta,
combját se takarta...

 

Mégis sikított. 
Csak befogtam a száját
aztán lehullt a karja...
Lehullt.
Hull az elsárgult levél...
Levél.
Írok levelet magamnak.
Titkosat. Majd őrzöm a titkot
nekem szánt szavakban.
Kedves Én!
Csak így.
Ne tudják a nagyok,
hogy az Én én vagyok...

 

 

 

 

 

Vallejo•  2010. március 13. 13:00

Emlékezem

Emlékezem. Cikáz milliónyi kép,
Mívesen rajzolt, halovány,töredék,
Hiába a tova szárnyaló idő,
Kévékben fekszik mi nem feledhető.

Az első pillanat rettegést adott,
Mikor megragadott szörnyű vasmarok,
És vélem ezt az iszonyatot tette,
Fényre cibált az ismeretlenbe,
Hol csöppnyi tüdőm is másképpen tágult,
S nem értettem mindazt mi elém tárult.

Emlékszem mikor még lágy volt a fejem,
Naphosszat csüngtem édes anyatejen,
Magamba szívtam, s nyertem új világot,
Leltem hont, reményt, puha biztonságot.
Birtokom volt az ölelő védelem,
Tudom nem gyötört akkor a félelem.

Ébredő öntudat valóra ébredt,
S igazra festett minden idill képet.
Anyám hitte az nékem éppen elég,
Ha asztalon gőzölg a babfőzelék,
S nem hitt benne, hogy miközben jóllakom,
Belül szeretre éhezem, szomjazom.

Atyám nem tudta emberben van lélek,
Dörgedelmeitől még ma is félek:
" - Gyermeknek kuss, az mindig legyen kezes,
     vagy megismeré mi a jobb egyenes! "
Jó hogy akkor nem volt divatban  deres,
Ha már az apa büntetni köteles.

Emlékszem. Igen, jó atyám a drága,
Gyermeki szemem de mily sokszor látta,
Hogy korcsmából jövet bakancsos lába,
Miként illeszkedik anyám hasába,
S ha sikoly, sírás törte meg a csendet,
Mint arató, köztünk úgy vágott rendet.

Nem értette senki lázas éjeim,
Mikor nem nyugodtam lámpa fényein,
S ágyam köré gyűltek démonok, árnyak,
Kéjesen vihogva vad táncot jártak.
Hiába kértem sírva valakit,
Míg halálba öleltem a kismacit.

Morzsolódó idő a gyermek évek,
Mint illanó másai a lenge szélnek,
Hittem, hogy jobbat ád az eljövendő,
Az igaz fényes lesz, nem lepi kendő.
Első csókot, mint messiást úgy vártam,
S meglátogatott hamis álarcában.

Felém nyúló kezet még sokszor láttam,
Mohón fogadtam, én ölelést vágytam,
Hittem, hogy csókkal hazudni nem lehet,
Ki vak az nem lát feszülő érdeket,
Tudom - nagy áron - miről szól az ének,
Ha bűbájosok szép dalra kelnének.

Emlékezem.Meg van tályogom, sebem,
És mind eleven. Fáj, hogy emlékezem.

Vallejo•  2010. március 13. 12:36

Ott voltam

Ott voltam, mikor vártuk a tavaszt,             
Csak azt vágytuk,legyen már újra fény,
Remény, mely duzzadó rügyet fakaszt,
S kamaszt utánzott a lágy kósza szél.

Ott voltam, mikor a kopár ágak,
Mint vázak gémberedetten kéltek,
S hogy éltek, bizonyság a világnak,
Tártak ezernyi szirmot az égnek.

Ott voltam, mikor sarjadó levél,
Mint tenyér az ág hegyén szétterült,
S feszült ereiben akár a vér,
A lét, szétosztva áramló nedüt.

Ott voltam, s lélegezni jól esett,
Keveset gondoltam a múlt télre,
S végre tétovát vált a büszke tett,
És lett hitem voksolni a fényre.

Ott voltam és akkor is ott leszek,
Ha levelek rozsdásra fakulnak,
És lehullva bús búcsút intenek,
Szelek keringőjével a múltnak.

Ott leszek, mikor zizzenő avar
Takar lábnyomot, mint ezer tetem,
S velem ott lesz e mardosó fanyar
Zavar a szertefoszló rétegen.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom