A Sötét Oldal

Tükör világban élünk,
Egy torz tükörben,
Csorbultak az értékek,
Leomlott az erkölcs vára,
Mindenki megfelelni akar,
Meghaltak az őszinték,
A lábnyomaikat is pénz fedi,
A hatalom a feledés gödrébe taszította őket,
Túl mélyen vannak ahhoz,
Hogy kiássuk őket,
A hamvaikon virág akarok lenni,
Egy örökzöld fenyő,
Melyből az Úr gerendát ácsol,
Az Isten házának mestergerendája leszek,
Mely óvóhelyet biztosít,
A remény virágjainak,
Össze akarom törni a tükröt,
De a pénz és hírnév,
Elfednek majd engem,
Betapasztják a számat,
És a feledés vizébe belefulladok. 

Írisz illata illan,
Izgalmas idilli időben,
Halk hegedű hangja
Homályos hűlt helyén,
Gondolatom gondoláin
Gátlástalanul gázol,
Ártatlan árvák
Álmain állva,
Pajkosan páratlan
Piros pipacsok,
Szerelmes szívem
Szenvedélyes szereplője,
Érthetetlen érzés
Élhetetlen égen,
Gyönyörű gyöngyök
Gyors gyógyulást
Vivő virágok,
Világunk végén.

A tűzharcot most én nyerem,
De nincs ellenszerem,
Hogyan lesz a jövő világos és boldog,
Hisz az életem fekete dolgok,
Hatalmas tömbháza,
Iszonyatos láza,
A magány tüze eléget,
Feketének látom a fehéret,
De majd lesz egy nemes cél,
Mikor az életem véget ér,
Életemet adom a hazáért,
Véremet pedig a családért,
Nem akarok úgy meghalni,
Hogy ne tudjak elbúcsúzni,
Mindentől mi fontos volt,
A Széltől ami összeborzolt,
A fűtől és a fáktól,
A levegőtől és az óceántól,
Mindenkitől akit fontosnak éreztem,
Akit egyszer is megkönnyeztem,
Nem tudom miért búcsúzok,
Már megint magamba zuhanok,
A sorsom ennyi lenne,
Ha a sötétség betemetne.
 

Már nem tudom mi tart életben,
Oszlani kezdtem lélekben,
Megint a magányra ébredtem,
És kér szememből véreztem,
Már a könnyem is elfogyott,
Amint a lábam összerogyott,
A dezodorom halál szagú,
Az életem elég egyhangú,
Bánat és csalódás egymást váltják,
A szívembe a kést belemártják,
Nem akarok így tovább élni,
A jövőtől mindig mindig félni,
A nagy könyve ezt írták nekem,
A versek és a magány a kenyerem,
A kettő jól megvan egymás mellett
De nekem nem ez kellett,
Lehetnék boldog szerelmes,
Tudom az nagyon kellemes,
Ehelyett egyedül vagyok,
De majd egyszer meghalok. 

Eljött a szürke,bánatos ősz,
Elhervadt a fehér Írisz,
Már nincsenek barátaim,
Akiket érdekelne hogy élek-e
Csak a sarokban magam vagyok,
Egyedül egy kocsmában,
Ahová régen együtt jártunk,
Az üresség van mindenütt,
Már nem úgy megy az alkotás,
Mióta a múzsám halott,
Alig gondolok már Íriszre,
Virágot sem viszek a sírjára,
Vannak akik vigyenek neki,
Azért imádkozok érte,
Hogy a mennyben találkozzunk,
Ha a pokolba jutnék,
Legalább ő jó helyen van,
A halál magányomban ér majd,
Úgy fogom fogom várni egy sötét szobában,
Mint ahogy az életemet töltöttem,
Egyedül,barátok nélkül,
Mindenki kihasznál és hasznot húz,
Abból hogy jóhiszemű vagyok,
De ezzel kell együtt élnem,
Ha nem sikerülne,Akkor....