A Sötét Oldal

Kihalt folyosón,
Lidércként bolyongok,
Valójában nem is üres,
De ködként keresztül néznek rajtam,
Bár tudnám miért vagyok láthatatlan,
Akkor talán megtudnék változni,
Az árnyékból a fényre léphetnék,
És teljes valóm tündökölne,
Önző vagyok hogy törődést szeretnék?
Nem érdemlem meg a figyelmet?
Talán másnap jobb lesz.....
Bizakodnom kell egy szebb holnapban. 

A harcosok útján járok,
Ez hová vezet?
A végén megbékélek,
Vagy csak egy újabb harc ami következik?
A csata után leszáll a köd,
És a hős vére kicsordul,
De nem mindegy hogyan halsz meg,
Gyáván futva vagy harcolva a végsőkig,
Az biztos,hogy nem lesz reggel,
Járhatnék más úton?
Ami nem halállal van kikövezve?
Talán nem, hisz harcos vagyok,
Egy harcostársam azt mondta:
"Használd úgy a kardodat,
Hogy mentsd meg vele az életed"
Igaz és őszinte barát,
Akinek bölcsek a szavai,
De addig nem mentem meg magamat,
Amig a remény és boldogság sugarai,
Nem csillannak meg a páncélomon.

Több hónapnyi haldoklás után,
Tegnap végre megfulladtam,
Eljött értem a kegyes halál,
Újjászületni nem lesz könnyű,
De meg kell próbálni,
A hamvaimból rózsa fog nyílni,
Csak tövisek és piros virág,
Mely majd Írisz haját,
Fogja dísziteni.

Na itt a vége!
Külön útra térne,
A szívem és lelkem,
Ez a hatalmas terhem
Ami a vállamon áll,
Majd szét cibál,
De vannak segítők,
Új útra terelők,
Remélem Írisz is ilyen lesz,
És a porból magasba tesz. 

Nehéz hetem volt,
A front közrefogott,
Írisz emlékének serege,
Már majdnem bekerített,
Barátaim felé menekülnék,
De újabb ellenállásba ütközök,
A baráti viszályok tankjai,
Elálják meneküléseim útját,
Nincs hová mennem,nem tudom mit tegyek,
Az otthonom elpusztult,
Nem szabad feladnom a reményt,
Hogy egyszer béke lesz a lelkemben.