Erdő népe

Az állatok rosszul éltek,

tél hidege marta mind,

nem értették, hogy más népek

mért mulatnak hajnalig?

Hogy lehet, hogy vígan vannak,

telt bendővel böfögnek,

keresték az okát annak,

mért jobb egyes köröknek?

Egyszer aztán jött az ihlet,

vadkan legyen itt az "isten",

hogy vezérként mutasson,

igaz utat kutasson.

Volt nagy öröm, és vigasság,

nem lesz most már itt hiba,

érvényre jut az igazság,

elmúlt minden galiba.

A bölcs vezér, ki egy vadkan,

hitet öntött népébe;

jobb lesz neki, nem egy kappan,

ki megmenti őt éppen.

Kapott hozzá hatalmat feszt,

fogadalma azonnal lett;

„csak az erdőt szolgálja,

ki ellenség, levágja!”

Nemes állat volt a vadkan,

de disznónak született,

elfeledte, régen fagyban

milyen gyakran éhezett.

Elvett mindent, amit lehet,

konda népe meghízott,

mókus, pocok már nem ehet,

nem úgy, kikben megbízott.

Elfogta az őz gidáját,

föltárta a méh kaptárát,

közben zengve hirdette; 

ezt az erdőért tette.