Izzasztóan Dermesztő, Őrjítő (el)Múlás

Ülsz békésen, csendben az ágyadban

Úgy érzed itt vagy a sötétben, magányban

Nem érted, hogy miért érzed, hogy nem vagy egymagadban

Hisz az állóvizedet még tétlenül is felkavartam

Én látlak, figyellek, követlek

Ott vagyok idegen, baráti, családi közegben

Töretlen, szűntelen minden lépted látom

Pillanatról pillanatra egyre jobban várom

Hogy kezem rád tegyem és már szinte bánom

Hogy minden érintésem átkozott nyomot hagy és szánom

A szerencsétlent aki nem menekülhet előlem

Mert amint rá tettem a kezem megfertőztem

Majd a feledés homályában elrejtőztem

De belül tudod te is és én is hogy itt vagyok

És évről évre folyamatosan nyomot hagyok

Rajtad, rajta, veszélyes vagyok minden állat és növény fajra

És elfuthatsz bátran erre vagy arra

De mikor belemélyesztem az ujjaim a húsodba marva

A tükörbe nézel és az érintéseim nyomait eltakarva

Ráeszmélsz arra, hogy kár küzdeni ellene

Ebbe szép lassan inkább beletörődni kellene

Mert nem élhetünk egymás nélkül

Ámíthatunk de a helyzet ettől mit sem szépül

Hisz a sorsunk összemosódik végül

Mert végigkövetlek egy végső fájdalmas fejzúgásba

Széthullásba... elmúlásba... felszabadulásba... megújulásba