Ének az esőben

Az eső esik, én az aszfaltot koptatom

S arcom elől a rózsaszín ködöt oszlatom

Hisz már sajnos vége ismét egy semmi vagyok

Érzések nélkül talán lelkileg szimplán csak halott

 

Séta közben csak bámulok magam elé bután

És a lábaim teszem, egyiket a másik után

Bolyongok céltalanul, mint egy zombi az utcán

S hogy látom-e még valaha? Hát ezt már nem is tudván

 

Egy parkot megpillantva leülök egy nagyobb darab kőre

És némán, boldogsággal gondolok arra a nőre

Ki máris hiányzik, pedig csak 2 perce váltam el tőle

Alig láttam még, de máris Ő lett szívem kulcsának őre

 

Aki kinyitja szívem nagy és zord ajtaját

Majd kíváncsian hallgatja furcsa, egyedi dallamát

Ezután keresztülnyúl, rajta és finom kezével megérinti a lelkem

És egy különös csoda folytán feléleszt engem

 

Elmúlik a hideg és az unalmas, kínzó sivárság

Ilyenkor boldog vagyok, olyan ez, mint a legszebb kívánság

Csak ne érezném utána a hiányának kegyetlen kínzását

De kitartok, hogy újra halljam lágy és nyugtató hívását

 

Hangja oly csodás, mint a legszebb dallamok játéka

Még a legszebb lány sem lehet más maximum csak az Ő árnyéka

Szépsége egyszerűen olyan magával ragadó

És a szeme, mint a Nap oly ragyogó

 

Remeg, a kezem miközben e szavakat írom

Vajon mellette is remeg? Vagy akkor jobban bírom?

Mikor magam elé nézek, látom csodaszép mosolyát

ÉS az esőcseppek kirajzolják hozzá arcának vonalát

 

Felnézek az égre, szinte alsóig eláztam

Mint egy bolond úgy ülök itt teljes magányban

Hogy leültem ide talán 1 óra is eltelt azóta

De legalább eszembe ötlött egy kedves kis nóta

 

„Száll a dallam és száll az ének

Nem akarok nézni több képet

Arra vágyom, hogy lássalak téged

Hisz többet érsz nekem, mint az élet

 

Amerre nem jár egy ember sem

Oda bújnék el vele kettesben

Csak egy dolog járna ott a fejemben

Hogy hogyan mondjam el, hogy szeretem”

 

Dalolászom az esőben, mint egy mulatós részegen

De hirtelen érkezik egy „maradj csendben” kérelem

Úgyis elöntött már a szülőktől való félelem

Hisz már rég otthon kéne lennem énnekem

 

El is indulok, és útközben búsan dúdolok

Mikor haza érek, egyedül a szobámban kuksolok

Hihetetlenül hangzik, de még én is fáradok

Lefekszem hát és reménykedem, hogy Ő róla álmodok