Andor75 blogja

Egy sóhaj lesz az utolsó emlék

rólad, majd elhagyja valaki ajkait,

kinek te is sóhajjal élted

egyzer, szeretve ölelő karjait.

Egy fáradt könnycsepp is talán,

soha földet élőn, száradva arcon.

Megsárgult kép a nappali falán

résztvevő egy régi feledett harcon.

Megpróbáltam jó ember lenni.

Pitralonszagúan reggel munkába menni.

Bordát találni ki jóban-rosszban tart velem,

Ki korgó gyomorra étket ad majd nekem.

Megpróbáltam emberben ember lenni.

Emelt fővel menni, és értéket tenni.

Talán felnéz rám majd, ki épp társat keres.

Kinek könny szökik szemébe

majd mondom: csak nevess.

Megpróbáltam csak úgy, lenni, lenni.

Más boldogság-maradékát kenyérre kenni.

Hallgatni vérem, hogy eremben szalad,

Jajjgatni kérem csak a legvégén szabad.

Unalmas, hogy csak fájdalmammal jönnek elő szavak.

Nem adtam és nem kaptam,

semmit és senkitől.

Akarták, hát maradtam,

s éltem fél ennyiből.

Átkozottul voltam áldott,

Isten óvott, ördög vert.

Elmém szárnyalt szívem málott,

s szerettem csak egy embert.

Fáradtan most itt hagyom,

korhadó tegnapom,

elszívom majd ráiszom,

könnyemmel randizom.