Advent

Beköszöntött az advent időszaka. Legalábbis ami a külső jeleket illeti: rövid nappalok, borongós, sötét idő, gyertyák, koszorúk, karácsonyi vásárok és puncsok, ez az, amivel akarva-akaratlan mindenki szembetalálkozik.

Vajon belül, az emberekben, a lélek mélyén, hány embernél köszöntött be az advent?

November első felében írtam ezt a kis tankát:

A zsibongásban

Lelni a nyugalomra,

Mint egy elveszett

Kisgyerekre tömegben,

Tiszta éj várás és csend.

Számomra ez az advent. A belső béke, a nyugalom nem könnyű feltalálása a várakozásban az újjászületésre, az új születése előtt, még akkor is ha az embert sok nyüzsgés, zavaró kavargás veszi körül.

A poet magyar poéta oldal szerkesztői ezt nem találták kellően adventi versnek. Az ő adventi verseik tele vannak tételes felsorolásával mindannak, ami szerintük az adventet ünneppé teszi: minimum egy gyertya, koszorú ésatöbbi.

Nem magam miatt tesz ez elsősorban szomorúvá. Hamis kísértők régóta hiába igyekeznek elbolondítani a lelkemet. De sokan vannak, akiket az ilyen látszatkeltés megtéveszt. Akik beérik azzal a pótlékkal, amit még placebonak sem neveznék, mert a placebo orvosságok néha hasznosak és használnak, a placebo hitek, úgy gondolom, sohasem.

Miért riaszt egyeseket az igaz?

A Stille Nacht dal szerzőire gondolva és emlékezve írtam 2016-ban:

Bennünk rejlik az

Örök dal, feltáratlan,

Hosszú út során,

Míg egy csendes éjjelen

Előtör, s szól szüntelen.

Azt hiszem, hogy senki sem érti mai fejjel, miért támadta a ma oly népszerű, többszáz nyelvre lefordított és az egész világon ismert egyszerű szavú és hitű dalukért őket annak idején a hivatalos egyház.

Miért támadták Galileit, miért támadták Giordano Brunot?

És még sorolhatnám.

„Ez van, ezt kell hinned” alapon sohasem támad fel igazi hit. Olyankor az engedelmesség, a besorolódás valahová nem hit alapon, hanem más alapokon történik. Ez az, amit soha nem tudtam, nem tudok, és nem is fogok tudni elfogadni.

Ennek is van köze az újjászületéshez.