Levél /evokáció Puskin versére/

Levél.......


Levelet írok magának,
kell ennél több,
méltán tarthatja jogának,
hogy megvessen engemet.
Oly hirtelen távozott,
nem köszönt el, és nem
tudhattam, hogy valaha
láthatom.

Érkezése meglepett, s
örömet szerzett nekem.
Szeme tüze megégette
szívemet, azóta is lángol...
Esti csendben ablakomnál
magáról ábrándozok.

Kis falumban, ahol élek,
nincs magának való társaság,
de érzem visszajön még,
örömmel látjuk magát.

Nem olvasom át levelem,
mert félek, nem küldeném el,
de akkor nem tudná meg,
hogy mily nagon szeretem.

Hiszem, hogy a maga
szívében is maradt nyoma
itt létének, s válaszol....
tudjam, nem hiába várakozom.

Magára bízom titkomat,
melyet örökre megtart, s
nem fordul el, visszhangot
ad, sorsom tettem le kezébe.

Egykor mégis kis falunkba
visszatérne, hű szívem
várni fogja magát.