43Valeria blogja

  Óév



Elmúlt az Óév,
úgy szaladt, mint
kit kergetnek.
Volt benne jó,
rossz, felejtsd el.


Itt az új esztendő,
mely hozhat csodát.
Adjon Isten fűt, fát,
teli pincét, kamarát.

Sok örömet a házba,
boldogságot, békét,
szeretett hazánkba!

  Hollószárnyon

Jő az este
hollószárnyon,
rátelepszik ablakomra:
tollait borzolgtja,
ablakomat
kopogtatja.

Eltakar mindent
mi szép, s lelkemre
sűrű fátylat sző.
Hajnal nyít fényt
a sötét égre.

A nap
mély álomba
szunnyadott,
téli párnára hajtotta
fejét, nagyon
elfáradott. 

Levél.......


Levelet írok magának,
kell ennél több,
méltán tarthatja jogának,
hogy megvessen engemet.
Oly hirtelen távozott,
nem köszönt el, és nem
tudhattam, hogy valaha
láthatom.

Érkezése meglepett, s
örömet szerzett nekem.
Szeme tüze megégette
szívemet, azóta is lángol...
Esti csendben ablakomnál
magáról ábrándozok.

Kis falumban, ahol élek,
nincs magának való társaság,
de érzem visszajön még,
örömmel látjuk magát.

Nem olvasom át levelem,
mert félek, nem küldeném el,
de akkor nem tudná meg,
hogy mily nagon szeretem.

Hiszem, hogy a maga
szívében is maradt nyoma
itt létének, s válaszol....
tudjam, nem hiába várakozom.

Magára bízom titkomat,
melyet örökre megtart, s
nem fordul el, visszhangot
ad, sorsom tettem le kezébe.

Egykor mégis kis falunkba
visszatérne, hű szívem
várni fogja magát.

Bús november


Elrohan november
is végleg. Füstölögnek
hegyek, a völgyek,
sürü ködök énekelnek.

Betakarják az embereket,
tájat, csak a nyírfa sárga
lombja aranylik még,
leveleit nem hullatja.

Szépségével lelkem
vigasztalja.

Párát lehel minden növény,
mi testére rögtön ráfagy..
hideg idő, őszi idő már
a telet várja.

Szél

Tombol a szél,
nyögnek a fák,
az ágakat nem kiméli
letördeli, felkapdossa,
repül velük, míg kedve
tartja, azután lerakja.

Megtréfálta kalapomat,
fejemről zsupsz lekapta,
vitte, vitte, gurgatta, s
közben kikacagta.

Mentem volna utánna, de
lassuak már lépteim,
el nem értem volna.
A boldos szél
kalapom elrabolta.