vadrozsa blogja

Gyász
vadrozsa•  2019. február 3. 20:52

Keserű

 



Utamban örökké egy érzés,

lelkem keserű sóhajába kapaszkodik.

Fekete könnyeket sír éjem, 

akkor temetek.

Testemben két szív dobogott,

már csak egy angyal arcát képzelem.

Magával vitt a sors halál tusája,

csillag-temetőben szunnyad

picinyke lelked álma.

Felnézek az égre, 

mindig meghal bennem az életem.

Vérzek minden elkövetkező mában.

Kislányos mosolyod majd ott nézhetem.


Mezőcsát, 2014.02.03.

3 hozzászólás
vadrozsa•  2018. július 7. 22:22

Fekete gyász

 

Sír az ég, fekete esője

hullik lelkemre.

Keresztre feszít a gyász, 

csendet üt szívembe.

Rám hajolnak fénylő könnyű csillagok,

eltakarják mélyen vérző bánatom.

Mozdulatlan ajkamon

hangtalan imám reszket. 

Fekete élet temetője lett

ismét a lelkem.

Mezőcsát, 2018.07. 07.  22:18

4 hozzászólás
vadrozsa•  2018. február 11. 10:41

Emlékül ( Jagos István Róbertnek)

 

Kopott, felhő- kabátja mögé
ma elbújt a nap,
- nem akarja látni ezt a világot-
nehéz könnyek gördülnek a földön.
Gyász-eső öntöz.

Hintázó sóhajok felhők ölében.
Könnyű légben sok súlyos ima.
Lelked már mesztelen.
Glória zendül.
Elcsendesedik a világ zaja.
...

Fáradt vándorként jártál,
keresztrefeszített bánatod.
Megtört szívednek van még irgalom.
A sötét elvonul, béke pora hull.

Verseid kincse a mennyben felragyog,
benne van mindened.
ISTEN már VELED.
...

Magányos ma a csend is.
Érted nyílik az éjben sok csillag-virág.
Hideg hangok szorítják a bánatom,
de tudom a lelked hazatalált.

Mezőcsát, 2018.02.11.


7 hozzászólás
vadrozsa•  2014. november 16. 11:57

Temetlek magamban

 

Újra temetlek magamban,
feketére festi lelkemet a gyász.
Szorító csöndje a bánatnak,
vendégként hozzám talált.
Közös fényünket a temetőbe vitted,
megpihen veled szomorú virágok alatt.
Gyertyák könnyei siratják életed.
Szerelmünk boldogságát takarják
fekete földű falak.
A halál farkas szemet néz velem,
ott látom ma újra magam.
Sikít a kín, özvegy hangjaként
tör ki a mélyről.
Az üresség fojtogat.
Megkarcolt szívem örök emlékeket őriz.
Elviszem magammal , 
ahol vársz: a mindent bezáró sírig.
Mezőcsát, 2014.11.15.

Szólj hozzá!
vadrozsa•  2014. október 31. 03:48

Soraimba zárlak (apukámnak)

 

Nem mosolyognak rám most a sorok,
sorsomat rejtő betűhalmok.
Feszült sóhajok a felkiáltó jelek előtt.
Fájdalmat hordozó betűrengeteg
kerget rendületlenül,
gyászba öltözteti gondolatom.
Itt egy néma pont:
véget ért egy élet ,
szívembe maró kijelentése a halálnak.

Kérdőjelek rajzolódnak kétségeimben:

csillag- tengerek között érezhetem apámat?

Viaszillatú lett a perc , temető a múlt.

Jelentéktelen most az idő.
Újra felsírt gyermeki énem itt belül,
ismétli önmagát az érzés.
Mélyen magamhoz ölelem az ÉN csöndemet:
apám megtaláltalak benne.
Könnyeimben eléd engedem lelkemet,
eljut hozzád, amíg átöleli a végtelent.


12 hozzászólás
 
Következő
12