Soraimba zárlak (apukámnak)

vadrozsa•  2014. október 31. 03:48

Nem mosolyognak rám most a sorok,
sorsomat rejtő betűhalmok.
Feszült sóhajok a felkiáltó jelek előtt.
Fájdalmat hordozó betűrengeteg
kerget rendületlenül,
gyászba öltözteti gondolatom.
Itt egy néma pont:
véget ért egy élet ,
szívembe maró kijelentése a halálnak.

Kérdőjelek rajzolódnak kétségeimben:

csillag- tengerek között érezhetem apámat?

Viaszillatú lett a perc , temető a múlt.

Jelentéktelen most az idő.
Újra felsírt gyermeki énem itt belül,
ismétli önmagát az érzés.
Mélyen magamhoz ölelem az ÉN csöndemet:
apám megtaláltalak benne.
Könnyeimben eléd engedem lelkemet,
eljut hozzád, amíg átöleli a végtelent.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2014. október 31. 20:31

Törölt hozzászólás.

vadrozsa2014. október 31. 20:17

Köszönöm.

Törölt tag2014. október 31. 12:34

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2014. október 31. 11:47

kíválló

erzsebet102014. október 31. 10:28

Megható, szép emlékezés...

vadrozsa2014. október 31. 10:13

Köszönöm mindenkinek. :-)

petruchio2014. október 31. 08:55

meghatóan szép...

MKKlara2014. október 31. 08:01

"Jelentéktelen most az idő:
újra felsírt gyermeki énem itt belül,
ismétli önmagát az érzés."

Meghatóan szééép!

skary2014. október 31. 06:42

szép

BakosErika2014. október 31. 05:57

Megérintett...
Szépen megírt emlékezés.
Szeretettel olvastalak.

vadrozsa2014. október 31. 05:20

Köszönöm.

Törölt tag2014. október 31. 04:08

Törölt hozzászólás.