Fényeket fércel pucér ágak közé,
szemérmetlen ujjal köztük matat
- próbálkozik a télvégi nap
elzavarni a ködfoszlányokat.
De lám, most jégvilág az úr,
távolból szürkülő eget
mutat - sajnos még nem azúr -
a tavasz lassan lépeget.
Útját állják fagyok, szelek,
gáncsolja köd és zúzmara,
de előbbutóbb eljöhet
a kábító színorgia.
Így hát próbálkozik szegény
- de a köd rideg-hideg, s marad,
fénycseppek csüngnek itt s amott,
tavaszt sír minden gondolat.
Vers