Kicsikinga blogja

Sokszor kitöröltem a szomorú bejegyzéseimet, ahogyan majd ezzel is fogom tenni, csak nem tudom más úton mondani Nektek, hogy miért nem vagyok Veletek úgy, ahogyan mindig...

Nagy harcot vívok a "szélmalommal"...

Egyetlen fegyverem, a HITEM...

Majd minden jó lesz, MINDEN, Kedves Kis Társaim!

Olvasok ám, de sajnos kevesbbedett az erőm, és egyre nehezebb, de mivel mellettem van Ő, ezért biztosan fölkelek a vonal alól!

Szívem szeretetével ölellek Benneteket!

Miközben munkálkodom, mindig megpróbálnám ezerfelé szálló gondolataimat valahogy összeterelni, nem sok sikerrel...

Tegnap óta azonban sikerrel járok ezt illetően...

Konzekvenciákat vonok le,  bocsánat, most csipog a kis kuktám, mert lejárt a sütési idő, mindjárt jövök

Itt is vagyok.

Már gyermekkoromban is nagyon érzékeny voltam...

Éreztem a szépet, a jót, és mindig akkor voltam a legboldogabb, ha azt megoszthattam, ez persze így volt akkor is, ha szomorúság ütötte fel a fejét, mert azt is teljes szívvel átéreztem...

Azt hiszem, hogy erről írtam is ide a kis kamrámba.

Sokszor korán reggel már siettem, hogy láthassam, hallhassam a madárkákat, akikkel örökre szóló barátságot fogadtunk, és ez így van a mai napig is...

Képes voltam órákig ülni a nagy korlátos lépcsőn, hogy nézhessem a fűszálakon csillogó harmatcseppeket, és ugyanúgy beültem nagymamámnál a kotlós mellé, hogy ne legyen egyedül addig sem, amíg estére majd kikelnek a kiscsibék...

Egy kicsit sokára jött el az este, de eljött...

Lehet, sokan furcsállják, hogy igyekszem a legmorcosabb arcra is mosolyogni, és képzeljétek el, hogy elindul a száj egy hasonló pózba...

Na, akkor én már nyelem a könnyeimet, és boldog vagyok...

Boldog vagyok, hogy megsült a pogácsa, ugyan a só nagyon kevés benne, és nem is lett magas, de baj ez...?

Ez lenne a "Baj"?

Ugyan, dehogy!

Már jó sokat megettem belőle, és ízlik...

Velemszületett az, hogy soha nem vagyok elégedetlen, Isten látja a lelkemet, hogy ez igaz...

Szóval, a gondolatok...

Tudok örülni, ha esik az eső, ha süt a nap, ha fúj a szél, ha esik a hó, bármi, ami értem van, értem, aki a világra jöttem kicsit körülnézni...

Meg is teszem...

Ünnep lehet minden nap, hiszen az is...

Kitárom karomat,  beleharapok a friss levegőbe, örülök, és megköszönöm, hogy vagyok, úgy, ahogy vagyok...

Nagy Ünnepekkor már nem néznek rám olyan furcsán, ha az üzletben kihallani, amikor dúdolok, sőt, előfordult, hogy velem együtt énekeltek, így hamarabb jutottunk el a pénztárhoz, pedig nem egy perc volt...

Az olaszokat azért szeretem különösen, mert Ők tudják szeretni az életet, Istenigazából tudják, minden megerőltetés nélkül...

Nyíltszívűek, nem modorosak, és olyan vígan "lopják a napot", mintha abból végtelen mennyiség jutott volna Nekik!

Igazuk van!

Ebben az óriási színdarabban, ők a legjobb amatőr statiszták...

Hasonló felfogással élem az én mesevilágomat itt, ahol óriási dolgok történtek, amit meg kell ünnepelni, meg bizony...

Szépen tündökölnek az ablakok, sikerült megragasztanom az egyik aranyos kis évszak-figurát, akinek tegnap letört a feje, mert nem figyeltem eléggé, a szekrények teteje patyolattiszta, finom friss illatúak a kimosott ruhák, és minden visszamosolyog rám...

Ünnep ez, bizony az!

Sült is a pogácsa, finom illatot árasztva, és alig várom, hogy megfőzzem az ünnepi vacsorát, ami mi is lehetne más, mint egy szimplán finom spagetti...

Szerelmes vagyok a Szerelembe, megpróbálom az Életet megélni úgy, ahogy megérdemelné, és nem leélni...

Gyönyörű zene, csak hallhassalak mindig, akkor minden olyan szép!

KÖSZÖNÖM!

Akkor

az annyi, mint annyi...

A fele még vissza van...

Mert,

" Ha én egyszer elkezdek" valamit,

akkor azt be is fejezem...

Remélem!

Nem kicsit fáradtam el, de majd kipihenem egy finom krumplis pogácsa megsütésével...

Ölellek Benneteket, és tudatni szeretném, hogy minden vers el lesz olvasva!

Addig is hallgassátok ezt a gyönyörűséget, akire @voodoo:

hívta föl a figyelmemet, a legutóbbi szépséges verse alatt.

Ezt a dalát Neki is, és Nektek is, szívem szeretetével ajánlom!

https://www.youtube.com/watch?v=J4HwNwxiJxA

Az éjszakai eső miatt, már dús zöld lombja van a hársfának, ahol az én szeretett galambjaim sürögnek-forognak, és olyan jókat mulatunk, hogy csuda!

csak ez a létra ne lenne olyan nehéz, és a pletykának tudott futóvirágaim ne akarnának ennyire ragaszkodni egymáshoz, mert már leszakad a karom, az ezernyi levél kibogozása miatt...

2022. április 27.

Álltam az ablaknál, és boldogan szívtam be a nedves föld, az esőáztatta fű illatát...

Istenem,de örülök!

Esik!

Az ablakokra jócskán jutott, ezért elhatároztam, hogy szépen megtisztítom őket...

Igen, most, amíg még vizesek.

Nem tartott sokáig, mert hamar föl-, és kiszáradt minden, így másnapra, azaz tegnapra halasztottam a projektet, ami nem olyan egyszerű, ugyanis olyan kicsi a hely a lakásban, hogy a létrának állandóan koplalnia kell, hogy beférjen a kitűzött helyre...

Eljött a másnap, vagyis a tegnap.

Eső nincs, viszont csapvíz az van.

Létra becipelése a kis csőkonyhába, ami jóformán alig teszi lehetővé az ilyen helyzetek megoldását, de azért hosszas és nehéz manőverezéssel sikerült...

Tornászmúltamból felidézett mozdulatokkal igyekeztem a gáztűzhely és a radiátor közötti tíz-tizenöt centis résen átbújtatni az egyik lábamat a létra alsó fokára, míg a másik, hol is van, ja igen, éppen egy nem túl alacsony pontszámot érő mérlegben pózolt...

Vizes ruha, száraz törlés, vizes ruha száraz...,

JAJJ, mit látnak szemeim!

A szúnyoghálón egy termetes lyuk tátong, amit bizony én okoztam, ugyanis egy kínai boltban vásárolt "ablaktörlő" nyelével, szépen beleszúrtam, és akkor kezdődött az, ami talán inkább rémmese kategóriába tartozna, ha...

Napsütötte, de igen szeles délelőtt volt, ami megnehezítette a "könnyűszerkezetes" háló le-, és föltevését...

Ablakkeretek portalanítása, hogy az öntapadós, és rücskös ragasztószalag megmaradjon a helyén...

Kész, jöhet a lényeg.

Igenám, csak a bal karom már nem úgy viselkedik, ahogy két évvel ezelőtt, a balesetem előtti állapotában...

Ja, és a második emelet, az egy kicsit befolyásolja az embert, ha lefelé néz, ezért igyekeztem nem így tenni...

A létra legfelső fokán állt az egyik lábam, a másik az ablakpárkányon, ami nem is igazán az, mert a panelben nincs ilyen.

Mármint párkány.

A szél nagyon fújt, ezért nehéz volt a hálót megtartani, mert majdnem kikapta a kezemből...

" Nem lenézni, nem lenéézni" mondogatta volna magában egy normális ember, de én nem...

Égre nézve és fohászkodva, másodszori nekifutással végre, elértem az ablak, földről is megközelíthető magasságát, így már örültem, és fülig érő szájjal traccsoltam a csapatnyi galambbal, akik ott röpködtek egész idő alatt tőlem talán fél méterre, mikor észrevettem, hogy nem jól vágtam el az anyagot, mert rövid lett...

Hjuj, és megint hjujj!

Kezdődött az egész elölről.

Másodszorra már sikerült nem elszabnom, mert ott a második emeleti, párkány nélküli ablakban vágtam le a fölösleget, és csak apróbb igazítások miatt tettem meg néhányszor az utat, le, és föl...

Ja, és, ha már ott voltam, akkor le is mostam, mit mostam, kapartam, vakartam, súroltam a keretre ragasztott szigetelő szivacs maradványait, amik nagyon csúnyák voltak már...

Na igen, ez már így mégis más!

Apropó, más!

Ma ugyanezt megtettem a kisszobában, ahol értelemszerűen a hely is kicsi!

Ott nem kellett a szúnyoghálót kicserélnem, de rálátva a szekrények tetejére, megkezdődött az, amit úgy hívnak, hogy nagytakarítás...

Egyelőre úgy érzem, hogy megmozdulni sem tudok a fáradtságtól, de az biztos, hogy hálával fogok este az ágyamba feküdni, ha egyáltalán képes leszek rá...

Mi lesz holnap, azt nem tudom...

 Vigyázott rám

2022.április 25-26-án

IS!

Válla vitte vétkeimet,
Bírhatatlan nehezemet.

Csendben ment el, méltósággal,

 Bűnöm s vétkem igájával.

Keresztfának szép gyümölcse,
Lelkünknek lett ismerete
 
MINDÖRÖKRE

Érjen engem, térdet hajtva,
Feltámadás szép hajnala,

Alleluja!