Bolhafészek

Városi bolha

              Volt egy kutya, akit már annyira gyötörtek a bolhák, hogy elege lett mindenből. Elhatározta, hogy véget vet a szenvedésnek, a napestig való vakarózásnak, vonyításnak. Addig sündörgött a gazda körül, hogy az megsajnálta és kopaszra nyírta, ő meg örömében ész nélkül vágtázott körbe-körbe a ház körül. A gazda meg eltakarította a lenyírt szőrt, s bedobta a kukába, a rengeteg élősködővel együtt.

            Igen ám, de az egyik kíváncsi vérszívó megtapadt az inge ujján, s amikor az bement átöltözni, hogy indulhasson a városba dolgozni, bolhánk átügyeskedte magát az éppen felhúzott tiszta nadrágjára. A munkahelyen pedig a szekrényéből a réseken átmasírozott az egyik városi munkatársa ruháira. Így került ez a ravasz bolha a városba.

            – Hmm! – mondta a bolha magában, amint belekortyolt az új alany vérébe – Ez embervér! Méghozzá városi! Hurrá, városi bolha lettem! – kiáltotta végül diadalmas büszkeséggel.

            Hogy milyen kalandokon ment át, hány gazdát cserélt életében, nem tudom, de a legutolsó lakása megint egy kutya volt. Egy városi, remek illatú kutya. Jó sora lett, együtt mentek mindenhová. Hol a járdán, hol az úttesten, hol meg jó nagy tereken sétálgattak, néha meg még villamosoztak is. Igaz, a levegő egy kicsit – vagy inkább nagyon – más volt, mint amit a tanyán megszokott, de mindennek ára van. Néha le kell mondani valamiről a jobb sorsért. Így hát elviselte a füstös, áporodott levegőt, csakhogy élvezhesse az úri létet.

            A kutyának bezzeg más volt a véleménye. Izgága lett, dörzsölődött, kaparózott, morgott, rágta magát. Egyszer aztán már a gazdájának is feltűnt, hogy megváltozott kedvence viselkedése. Mivel eddig még nem volt ilyesmivel dolga, elvitte az állatorvoshoz, aki rövid vizsgálódás után kaján mosollyal azt mondta:

–    A kutya egészséges, sőt, úgy látom, a bolha is, ami a szőrébe költözött. Írok ki fertőtlenítő sampont, fürdesse meg vele. A sarki gyógyszertárban meg vegyen egy bolhairtó nyakörvet neki.

A gazda irulva-pirulva megköszönte a tanácsot, fizetett és távoztak – a sarki gyógyszertáron át – haza, egyenesen a fürdőszobába.

            A bolha először lelkendezett, hogy milyen jól megy neki, még strandra is ingyen viszik! De bizony alább hagyott a jókedve, amikor a vízben oldott gyógyszer hatni kezdett. Először csak álmos lett, aztán hallucinált, később pedig teljesen elaludt. Nem is ébredt fel többé soha. Így lett vége a szép városi életnek. A kutya viszont csak most lett igazán vidám! Végre visszanyerte előző jókedvét.

            De mi ebből a tanulság? Kitaláljátok? (Én csak annyit árulok el, hogy: „Nem mind arany, ami fénylik!”)