Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Haláltánc
princess67• 2009. október 22. 08:25
Haláltánc
Léteznek dolgok, amit az ember szeret halogatni. Bevallom, nekem is vannak ilyen mumusaim, amit állandóan, csak tologatok magam előtt. Többek között a nőgyógyászati rákszűrés és vizsgálat. Tudja a fene, igaz túl vagyok már minden szégyellőségen és gátláson, de ez az egy még mindig meghátrálásra kényszerít évről évre. Hiába a sok okos érvelés, hiába a rémíszgetés, odázom amíg lehet. Ez év március elején megembereltem magam, gondoltam új élet, új szokások, nem húzom-halasztom tovább , bejelentkeztem vizsgálatra. Hirtelen jött bátorságom gyorsan lelohadt, mikor megtudtam , hogy csak egy hónap múlva, az az április elsejére kapok időpontot. Volt egy bő hónapom, hogy testileg-lelkileg felkészüljek a nem kívánt tortúrára. A régi doktornőmhöz kértem magam, mégiscsak nő ő is, talán jobban átéli gondjaimat és együtt érzőbb, tapintatosabb, mint férfi kollegái. Tehát , fel a fejjel, lesz ami lesz. A sok munka és egyéb problémák mellett gyorsan eltelt az idő, összeszedtem gondolataimat, kérdéseimet no és legfőképpen bátorságomat a vizsgálatra. Kérdezhetnétek joggal, hogy mi a francot kell annyira félni egy kis rutin vizsgálattól? Nem tudom, de valahogy ennél kiszolgáltatottabb helyzetben még nem voltam életemben. A nőgyógyászati vizsgálaton olyan, mintha az ember teljesen meztelenül / szó-szó, van benne valami / állna ki a plénumra és ott vizslatnák, miközben legféltettebb, legszemélyesebb női titkaira kérdeznek rá. Arról nem is beszélve, ha esetleg vannak kis problémák, amiket meg kellene oldani. Nos , az én „kis” problémám egy sok évvel ezelőtti méhszájseb, némi kellemetlen égő, lüktető érzés a hasban. Ideje lenne utánanézni. Majd most, nincs visszaút. Elhatározásom megingathatatlan, vállalom a plasztikát. Drága doktornő óvatosan megvizsgált, fejét hol jobbra fordította, hol balra, mormogott valamit magában. Fura érzés lett úrrá rajtam: 23 évvel ezelőtt Ő volt az, aki közölte velem, hogy gratulál az első terhességemhez. Mára megöregedett egy kicsit, de arca még most is kedves, mosolygós. Vettem a bátorságot - ha már úgy is itt vagyok- kikérdeztem véleményét a spirálról:
- Mondja doktornő, az én koromban, ilyen idősen lehetne még feltetetni spirált? – kérdeztem határozottan.
- Mit mondott? A maga korában, ilyen időssseeen????,- csattant fel a doktornő érces hangja.
Jaj istenem, gondoltam magamban, ekkora bűn, amit kérdeztem. Minek néznek ezek ugyan engem, hogy még 42 évesen is merek ARRA gondolni?? Pironkodva vártam a további replikát.
- Nézze kedveském, maga még fiatalasszony! Mi az , hogy ILYEN IDŐSEN???!! Verjen a szájára a kezével, ha még egyszer ezt a szót kimondja! Vegye tudomásul, maga még fiatal. Természetesen fel lehet tetetni a spirált, majd beszélje meg a főorvos úrral a dolgot. Na, most meg menjen és öltözzön fel!
Hatalmas kő esett le a szívemről. Hát még sem vagyok még annyira öreg? Fiatal??? De jól esett hallani! Sietve kapkodtam magamra ruháimat, nem sokat törődve azzal, hogy minden a lehető legprecízebben álljon rajtam. Csak gyorsan ki innen az öltözőből. Most már nyugodtam és derűs ábrázattal foglaltam el helyemet a doktornő előtt, ÉN a FIATALASSZONY.
Akkor még nem tudtam, hogy nem sokáig lesz mosoly az arcomon. Megkaptam a beutalókat a kórházba, a műtét előtt bemutatóra kell jelentkeznem mindenképpen az osztályvezető főorvosnál. Bemutató?? Az meg mi a csuda?? Színházba hallottam már bemutatóról, na de kórházban?? Mindegy, majd most ezt is megtudom. Még meglévő bátorságommal gyorsan kocsiba vágtam magam, irány a kórház. Még frissében, amíg tart a hit, az erő, a kőkemény elhatározás.
A nőgyógyászat a 4. emeleten volt. Szűk, napfénymentes folyosó, mindenhol csak a neon lámpák világítanak. Semmi természetes, semmi élő világosság. A falon ezeréves fakó képek mellekről, női szaporító szervekről. A levegőben ott terjengett a kórház szaga: mindenféle fertőtlenítők és gyógyszerek illata kavarodott össze. Olyan nyomasztó volt számomra ez mindig is, ha nem voltam beteg, akkor is annak éreztem magam, ha kórházba kellett mennem, akár látogatóként is. Most is fintorogva vettem a levegőt. Nem szeretem, olyan beteges… Amíg vártam a főorvost összeismerkedtem egy idős nénivel. Elmesélte búját-baját, egész életet. Rák. Ki kellett venni mindenét, most már csak ellenőrzésre jött. Kipakoltak- suttogta halkan. Még jó hogy nekem semmi ilyen bajom nincs, még szerencse, hisz az enyém csak ici-pici plasztika ehhez képest…
Nem kellett sokat várni, vizit után benézett a főorvos. Először behívta a nénit, majd engem szólított. Szépen előadtam bánatomat, papírjaimmal együtt. A bemutató …. Hát igen, az a fránya bemutató!
- Tudja asszonyom a bemutató azt jelenti, hogy az osztályon dolgozó orvosok, akik érintettek a műtétben mind lejönnek ide 11 órára és majd megvizsgálják Önt és megbeszéljük a további teendőket.
Micsoda?????? Még több vizsgálat, még több orvos?? Ez nem igaz, nem akarooooommm! De bamba képpel bólogattam. Szegény bizonyára meglátta rajtam a bennem vívó kétségbeesést és most már még kedvesebb hangon folytatta:
- Nézze, én megvizsgálom magát előtte, és majd meglátjuk.
No mégis van remény, hátha…
Újra vetkőzés, vizsgálat. Ez most fájt, erősebben, alaposabban matatta végig altájamat, hasamat. Majd újra és újra , közbe kérdések tömkelege terhességről, szülésről, munkámról stb. Arca, hangja egyre vészjóslóbb lett. Miután végzett a vizsgálattal, felöltöztem és maga elé ültetett. Szépen, nyugodt hangon fogott hozzá mondani valójához. Közbe maga elé vett egy A/4-es lapot és rajzolni kezdett..
- Nos, itt van a méh, ezek itt a petefészkek , a petevezeték, itt alul a méhnyak, méhszáj…..
Kezdett gyanús lenni a dolog, lelkemre valami nagyon nehéz sötét madár telepedett. De ő folytatta:
- Normális esetben a méh csak ekkora, nézze, mint egy tyúktojás. De ha valami baj van, akkor elkezd növekedni és nyomni kezdi a belső szerveket. Nos, magánál egy kissé megnövekedett a méh. Tehát nem plasztikai műtétet javaslok, hanem egy méh eltávolításra lesz szükség. A petefészkeket és a petevezetéket meghagyjuk, a méhet és a méhnyakat , méhszájat eltávolítjuk. Nézze a jó oldalát, nem lesz méhnyak rákja!
Hogy? Ez nem igaz! Ez nem én vagyok, ez nem lehet!!! Hiszen én csak egy kis plasztikára jöttem. Nem, ez biztos tévedés. Tudom, ez az áprilisi tréfa. Majd mindjárt elneveti magát és szól, hogy ez csak vicc volt, csak áprilisi tréfa…Nem hallottam már semmit, körülvett valami tompa zúgás, szemem elhomályosult, nem láttam , nem hallottam. Csak éreztem, hogy forog velem a világ. Nem kapok levegőt, szédülök, zúg a fülem, jön a fehérség… ájulás.
Fekszem a vizsgálón, mellettem egy nővér és a főorvos. Hol vagyok, ki vagyok? Ja igen, tudom, emlékszem, a műtét. Persze. Tudom már. Kábultan ülök fel, rendezem ruháimat.
- Mikor kell jönnöm doktor úr?-kérdeztem .
- Minél előbb, ha lehet. Beszélje meg a munkahelyén és a családjával. Nagy műtét, minimum 10 nap kórház, majd 6 hét felépülés.
- Rendben, majd jelentkezem.
- Ha gondolja asszonyom, én segítek Önnek, ha rám bízza a műtétet, szívesen vállalom.
- Igen, igen, majd megbeszéljük….
Tompa fejjel, kóvályogva igyekszem a parkolóba a kocsihoz. Nem szabad sírni, nem, most nem lehet. Erős vagyok, majd otthon. Majd. Most vezetnem kell. Irány az otthonom, majd ott lehet sírni. Nem tudom, hogy értem haza, szememet végig ködfátyolként borította el a könny, fejemben millió gondolat cikázott. Igen, persze, semmi baj nem lesz. Gyereket már nem akarok szülni, van három. Nézzük a jó oldalát, nem kell a méhszájseben aggódni, nem kell a spirált feltetetni, nem kell védekezni. Apropó!! Jut eszembe olvastam valahol a méh és a méhnyak szerepéről. Mit is, mit is.. Meg van. Az összehúzódások, a finom rezgések, amelyek megerősítik, teljessé teszik az örömet AKKOR…. De hiszen….. De hát, ezek szerint…. Nem ez nem lehet, ennek utána kell néznem! Ez nem olyan egyszerű….42 éves vagyok, én még szeretnék szeretni , én még AKAROK…!!!!!! Élni így tovább? Vagy jöhet egy haláltánc, amíg lehet mindent bele?
„ Zúgjatok harangok, kísérjétek nászom,
Mennyasszonyi táncom a Halállal járom.”