Éhező cinege vágy

Szeme csillanó cseppnyi viharában

Szíve illanó dobbanó rigmusában

Epedő magány sóvárgó dala repdes

Piciny sóhaja szomorkodva tekintetével

Nehezedik dermedt csöndre fájón szelíden

Lehellete mint szemerkélő pillanat

Piheg fagyoskodik faágon nesztelen

Csak csendesen csicsereg

Szürke határ mint ködbe vájt visszhangzó barázdák

Csikorgó markában esdeklő prédáját károgja

S karmok deres mélyén ő vágyja kívánja

Elengedni lélegzetét

Bódulni szabadulni bele a tájba

Lengedező tavasztündér illatába

Ajkán gyötrőrügy fakad

S könnyezve szól tündér a tavasz

Gyöngyöző fájdalmad szívemmel töröltem

Gyönyörködő szíved én összetörtem

Esengő tekergő szélt mint vigaszt

Hagyd

Hadd kócolja tollad

Érzed hisz lágyan ölel cirógat

Szárnyad fond szorosan testemre simogass

Hajtsd vállamra fejed

Szemem suttogd számat perzselje lélegzeted

Illatom lassan ringasson

S majd benned zöldellő szellővé sarjadjon

És ha jő a lágy a bimbózó fuvallat

Szárnyad kitárd égbe kiálts s csak szállj

Szállj hol vár a vágy

Hol te magad leszel majd a forró nyár

S most engedd tündéri kezemet

Kéri a kikelet

Érezz

Érezd hogy tenyeremben begyed megpihen

Ujjaim finoman oly gyöngéden érintik csőrödet

Ujjbegyem siklik tolladon libben puhán kedvesen

Szoríts bújj hozzám

Kérlek ne sírj ne

Ne csukd le

Hosszasan hadd nézzelek

Szeretem könnyel teli szemedet

Szeretem ázott szárnyad hogy remeg

Ahogy kicsiny szíved csak nekem verdes

Jövök hozzád ígérem

Nyárelőn ott leszek

Sietek

Sír a madár

Éhezlek vágylak

Mindenfelé mindenütt csak téged látlak

Vagyok lángoló éji ábránd mi téged vár s tovaszáll

Fáj hogy nélküled kelt egy elhagyott hajnali fagyott sugár

Nem engedi ölelő bódulatom élni élvezni tovább

Tudom egyszer ébredsz s lesz még nyár

De most hideg rideg szitál

Kérlek siess

Jégbe zár