Az átutazó

szélrózsám ha öleltem

szélnek szárnyán pörgetett

hét ágra szállt fényt lehelt

s most katlan mélyébe temet

eső-mosta szánalom

pereg le a vállamon

mossa mossa vétkemet

lásd vihar vájja léptemet

léptem árnyam gyötrelmem

izzó penge szívemnek

skarlát-rovás lelkemen

hogy soha el ne feledjem

négy égtájam köröttem

múltad pora szememben

könnyként csobogsz rétemen

s te pusztád csöndjén elfeledsz

                         *

kit elfelednek el nem temetnek

kit eltemetnek el nem felednek

hát engem te miért feledtél

hiszen kétszer kétszer is temettél