Kirké

Kirké

Nem bűvölhet el ármányod, se mérged.

Kéjek Kirkéje, vágyak boszorkánya!

Kertedben turkált oly sok kan ormánya,

nyáladzó ártány én nem leszek érted.

De esküszód zeng a fűszeres éjben,

méz-borod, ajakad nyoszolyádra hajt:

vívni kéjben edzett karddal a párbajt.

S egyre csábít, hogy éltem itt leéljem.

De nincs maradásom! Vár valaki más:

az asszony, a gyerek, az uralkodás.

S az Alvilágban sem jártam még sosem.

Tested szövetébe már beleszőve

a jövő: a fiú, aki felnőve

elhoz szigetedre úgyis, kedvesem.