Hylas

„– Nem félsz Artemistõl? – kérdezte Herakles, és elmondta neki Aktaeon történetét, akivel szarvakat növesztett a szűz és haragos istennő, mert nimfáit megleste. Hylas nagyokat kacagott ezen, de azért tovább is erősködött hősiessége mellett, mondván, hogy egy istenlány szerelme megér egy kis veszélyt.”

Babits Mihály: Mythologia

Hylas

Ki hív engem? Miféle útra keltem?

A lágy szélben mily kacagás repdes?

Talán az erdő lett szerelmes

belém? A fák belélegzik lelkem,

s én magamba szívom nektár és fahéj

édes illatát. Vad najád-kórus

dala zeng. Megremegek holdkóros

éji tó vizén, míg elnyel a kéj

lágyan hullámzó öle. Még élnék!

De éltemnek aranyszövedékét

lefejtik rólam buja nimfa-kezek.

Szép álmomból ott ébredek, ahol

majd sűrű véremet issza a hold.

Anyám! Haza én már sosem érkezek!