Mindennapi kincsünk

Ó, az idő, néha mennyire alul értékeli az ember, tudomást sem vesz róla, elnéz mellette, az utolsó sorba ülteti. Máskor csak hagyjuk magunk mellett elrohanni, engedjük, hogy kiszökjön a kezünk közül, pedig mérhetetlen nagy kincs. Nem árulják sem üzletekben, sem interneten, még ügyeskedve, feketén sem lehet hozzájutni. Lehetetlen befőttként eltenni, konzervdobozba zárni, eldugni, elrejteni, örökül hagyni, jobb napokra félretenni belőle. Viszont rettentő könnyű elpocsékolni, eltékozolni, a semmi szárnyán szélnek ereszteni. S ha már egyszer elmúlt a pillanat, azt sem visszahozni, sem visszakönyörögni, erőszakkal, szép szavakkal visszafordítani vagy megállásra kényszeríteni nem lehet. Egyet lehet, minden egyes percet megbecsülni, kihasználni, nem elvesztegetni, azokkal és azzal tölteni, ami boldogságot, megnyugvást, békességet hoz a mindennapokba, s egyensúlyt teremt az életben.