A "küszöbtől egész az eresz aljáig"

Tanulni sosincs későn. Sem elkezdeni, sem folytatni, akár újrakezdeni. Nem kényszerből, nem parancsszóra, magadért!
Diákként sok felesleges, lényegtelen dolgot is be kell, hogy fogadjon az ember, a közoktatásban ezer féle - sokszor teljesen felesleges- ismerettel bombázzák az agyunkat, de valamilyen szinten muszáj megugrani ezt a lécet is, hisz bizonyos kapu csak ebből az irányból nyílik. Kapu, amelyen túl viszont végtelen az ajtók, utak, lehetőségek száma. A kapun belül rekedni is egyfajta megoldás és lehetőség, az élet ott is folydogál tovább, de talán olyan ez, mint egy utazás. Ha nem nyomod le a kilincset, nem indulsz el, nem mersz nekivágni a világnak, sosem fogod megtudni, milyen az élet a kerítéskapun, a falu határán túl. Megszabott keretek, korlátok között, beszűkült tudattal könnyen irányíthatóvá, manipulálhatóvá válsz. Tudás nélkül vakon tapogatózol a sötétben, folyton bevered a fejed a falba, mások segítségére szorulsz, akik nem biztos, hogy épp a neked megfelelő irányba vezetnek. Ahhoz, hogy ne csak a vízpart mocsaras, nyirkos oldalát ismerd, meg kell tanulnod úszni, hogy a termékenyebb, naposabb parton is meg tudd vetni a lábad. Fogd fel egy játéknak, mintha kincset keresnél, hisz a tudás az, mérhetetlenül nagy kincs. Tanulj, legalább azt, ami érdekel, ami örömet okoz. A tudatlanság börtön, a tudás magabiztosabbá, szabaddá tesz. Akár az olvasás, felszabadítja a lelket, elvezet szebb, jobb, színesebb világok felé. Hogy TE választhass, én ne kelljen attól rettegned, hogy a maradékért (amiért még hálával is tartozol) vívott harcban nem téged választanak. Hogy az legyen a tiéd, amit szeretnél, és ne csak az, ami jut, mert másnak már úgysem kell. A tanulás örök folyamat kell, hogy legyen, "a küszöbtől egész az eresz aljáig" , a születéstől egészen a halálig.