Amikor vége

   Amikor vége...

Csend van!!Különös csend....
Furcsa üresség van idebent.
Régi illatok még a párnán.
S én szállok az emlékek szárnyán.
Régi mosoly,régi érzés,
S mi maradt,sok válasz nélküli kérdés.
Pedig Isten a tanúm rá,hogy valódi volt ez, mély egyetértés.
Akár két madár közt,kik hosszan csicseregnek,
két lélek voltunk egymásba keveredve.


Nem volt már a tegnapokban a korábbi napok kifosztottsága,
mintha soha nem is lett volna már.
Egy őszinte érintés volt jóllakásunk hajdanán.
Egy édes csók oltotta szomjunk.
Ugyanaz a víz volt felfrissülésünk,
ugyanaz a kenyér elalvásunk.
A szívünkből áradó szeretet telhetetlen érzése volt egész világunk!


Néha még kereslek,
de most elengedem a kezed!
Pillantásod még bennem él,
szemeid látnak még?
Vagy már azok sem?
Ne lássanak! Menj!
Akkor se láss,
ha én nem élhetek a szemeid nélkül,tudod.

Nem kereslek többé már,
oh sokszínű vágy.
Peckesen ül a csend a szívemen,
s már tudom azt is,hogy mit öröknek hittem,sem végtelen.
Egyetlen csókunk emléke maradt,
s végül e csók is elhamvadt.