Tisza Kata - Magyar pszicho (idézetek)

Magyar Pszicho

 

„Miért volt, hogy úgy szólt hozzá, úgy érintette, úgy szerette, hogy az volt az egyetlen lehetséges út őfelé, amire senki sem volt képes, hogy bármilyen halál megérje azt az elementáris pillanatot?

Talán jobban kellene vigyáznunk a pillanatainkra.”

 

„Elveszítette benne önmagát. Hogyan tudná úgy kiölni magából, hogy túl tudja élni?”

 

„De már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek.”

 

„Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk, és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem,
hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.”

 

„Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.”

 

„A szeretet az emberiség legértékesebb szava. Mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is. Ha nem érzed, ha nem igaz, ne mondd ki. Ne ölj.”

 

„A várakozásnál nincs lélekölőbb.”

 

„Olyan képesség, amivel erőt ad másoknak, és ezáltal megmenti saját magát is.”

 

„Karácsonykor elmegy ajándékot venni. Aztán visszafordul, már nincs kinek.”

 

„Meghalni könnyű. Újjászületni nehéz. […] És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére.”

 

„Hogy lehet így szakítani a múlttal? Vagy csak így lehet?”