Árnyékom a szikla széléhez ér

Sziklák szélén, az ég peremén

 
Járom a világot, ott alszom el, ahol lehull az éj,
de bárhová visz a sors, visszatérek a szikláim közé,
odalent szakadék, árnyékom a szikla széléhez ér,
talán lezuhanni készül, vagy felszállni a felhők fölé,
nem félek, nem riaszt el a mélység, sem a sötét, 
a szívemben tüzet viszek, lelkemet átjárja a fény.
 
Éjjel a holdat bámulom, reggel a felkelő napot,
hogy megértsem miért születtem és miért halok,
azt is tudnom kell, mitől ragyognak a csillagok,
hogy bátran induljak útnak, ha hívnak az angyalok,
ha szárnyakat adnak, kinyújtom értük a karom,
 és feltámadok a harmadik napon, ha úgy akarom...