sosjudit blogja

Imádkozom Hazámért, s mégis sötét az ég,

E kínokból már elég.

Meghalni mondják nehéz,

De élni ily kínok között, ez az élet gyötrelem.

Legyőzni a gonoszt, gyilkost,

Megküzdeni világ Teveled,

Az a nehéz.

Az élet, mostoha, kegyetlen,

Elad, elárul, megveret,

Bilincsbe veri kezed,

Kilövi a szemed, nem feledünk,

Erre emlékezünk.

Szenvedtünk már eleget,

Hogy szabadok legyünk,

S, hogy megmaradjon NEMZETÜNK.

Akármi lesz, mi nem feledünk,

Hanem emlékezünk.

Szívem, lelkem megszakad,

E Nemzetért.

Kiáltok Nektek Igazaknak,

Ébredjetek, mert e világ eltemet,

Félrevezetett emberek.

Ne feledjétek el a magyar golgotát,

S vele együtt Trianont SOHA.

Higgy, bízz, védd magad,

Igaz Magyar,

Mert másképp soha nem leszel szabad.

Álld meg helyed,

Országod, s Igaz néped mentsd meg.

Írta

Szebenyi  Judit 

Élem életem minden napjait, s kérdőn várom a választ, miért kell így HAZA nélkül élni,

mikor nem kellünk itt sem,

nem kellünk  Anyaországunknak sem,

akkor hol kell élnem?

Már régóta várom a választ e kérdésre, de csak csend honol mindenhol,

Itt születtem Vajdaságban, mely ez is egykor Magyarországhoz tartozott,

s jöttek sötét alakok, kik vakságot, koromsötétséget hoztak magukkal,

fekete gyászruhát húztak ránk,

mert lett Trianon.

E csendet és terhet oly nehéz vinni vállunkon,

mert választ nem kaptunk sehol,

évek óta hordjuk magunkkal,

akármennyire súlyos e teher és fáj az igazságtalanság,

mi akkor is visszük e keresztet vállunkon,

mert hiszünk magunkban,

mert hiszünk HAZÁNK feltámadásában,

mert hisszük és tudjuk, hogy vannak még IGAZ  EMBEREK,

kik nem tagadnak meg soha egyetlen magyar embert sem, 

ezért talpon voltunk a legnehezebb időkben is,

ezért tartunk ki a végsőkig,

mert mindenkinek csak egy HAZÁJA lehet az életben,

és a legszebb HAZA neve MAGYARORSZÁG.

Sír a lelkem, remeg a kezem, mikor hallom a legszebb szót,

MAGYARORSZÁG,

s némán letörlöm szememből a könnycseppet,

s várom szebb jövőnket,

reménykedek, hogy egyszer még,

lesz NAGYMAGYARORSZÁG,

s mindörökre vesszen Trianon. 

Írta

Szebenyi Judit 

 Mindenkinek egy élete van ezen a földön,s mégis sokan játszanak másoknak az életével, azok akik az  embereket nem veszik emberszámba és nem nézik embernek azok mind saját maguk bizonyítványai azaz az igaz embereknek az ellenségei. Hogy lehet megengedni hogy emberek hontalanul, éhesen fedő nélkül, fázva, betegen, rongyokba az utcákon tengődjenek és haljanak meg. Minden normális emberséges társadalom, nem engedi mindezt meg, pedig lenne erre is megoldás ésnemis kerülne sokba, mindahogyan állítsák. Miért nem használják az üres laktanyákat erre a célra, csak át kellene alakítani és egy kicsit fel kellene újítani és már sok embernek az élete nem lenne a tét. Emberek ezrei menekülnének meg a fagyhaláltól és minden mástól. Nagyon sajnálom, hogy én nem tudom ezt megoldani, ha rajtam múlna nem lenne ilyesmi.