dobayferenc blogja

dobayferenc•  2013. július 16. 15:53

Álmomban magamba zárva/szürrealista novella/

Van egy álmom,mely mindig visszatér,és olyan élesen emlékszek rá,mintha valóság lenne,és ha felébredek soha nem tudom,hogy hol vagyok:az álom-szülte világban vagy ebben a sivár valóságban,amit lehet hogy csak álmodunk. Sokat utaztam a Földközi-tenger környékén és sokszor álmodom magam vissza abba a határtalan,langyos kékségbe,amelyben olyan jó elmerülni.Egy Földközi-tenger melletti országban vagyok,de nem tudom hol.Bárhol lehet,hiszen azok a kikötők,pálmasorok és tengeri illatok,az időmilliomos,sehova sem siető napbarnította emberek mindenütt hasonlók ott lenn délen,legföljebb más nyelven beszélnek.Én idegen vagyok köztük,nem tudom hogy csöppentem ide erre a szigetre,és most nem tudom mért vagyok itt,hová menjek.Mintha valakit vagy valamit keresnék itt,amit rég elveszettnek hittem.A kikötőben találom magam a sok kis hajó közt,a hajók mellett félmeztelen,borostás,mezitlábas halászok csomózzák hálóikat,mások most tértek vissza a tengerről,és most ott árulják a friss halakat,rákokat faládákban sorbarakva a parton.Mindenütt fekete hajú,gyors beszédű emberek gesztikulálva magyaráznak valamit egymásnak,amit nem értek.Lassan sétálok közöttük,kicsit elveszettnek érzem magam. A hajóktól nem messze a tengerparti sétányon sok kis presszó és büfé előtt asztalok,festői összevisszaságban kirakott székeken sokan isszák reggeli kávéjukat,kellemes kávéillat száll a levegőben,egyesek előtt szendvics vagy pizza,nyugodtan üldögélnek ujságokat olvasgatva.A halasbolt is már nyitva,müanyag rekeszekben friss polipokat,rákokat pakolnak az üzlet előtt.Ha kicsit kintebb sétálok a kikötőből elémtárul a tenger,ma nagyon szelíd,csendes,alig hullámzik,a távolban néhány szikla áll ki a vízből,az egyiken egy világítótorony.Épp most indult a szigetünkről egy nagy hajó,a vakítóan fehér hajó hosszasan dudálva halad el a világítótorony mellett és tűnik el a messzeségbe.Szinte áll a levegő,már kora reggel is forróság van,alig lengedezik egy kis friss szellő a tenger felöl.Megfordulok,visszasétálok a parton kerülgetve a kötélbakokat,ahová a halászbárkákat kötötték ki.Hírtelen egy szabálytalan alaku térre jutok,szemben egy régi óratorony áll,több száz éves falaira rikítóan virágzó lila bugenvilleák kapaszkodnak fel.A térről sugaras irányban több kis szűk utca nyílik,mindegyik meredeken kúszik fel a hegyre,köveik fényesre kopottak a századok alatt,az utcák némelyike olyan szűk,hogy csak két ember fér el bennük egymás mellett.Az utcákat szegélyező házak is régiek,durván megmunkált,helyben bányászott kövekből rakták őket össze.A balkonokon cserepekben leanderek,délszaki növények és muskátlik virágoznak.Mindenütt ruhák száradnak a fejünk felett a szűk kis utcácskákon a szembenálló két ház közt kifeszített köteleken.A házakból zenék,az idegen gyors beszéd foszlányai szüremlenek ki.A falak mögött elburjánzott kertek fái integetnek.A nagy melegben jó ezeknek a szűk kis utcácskáknak az árnyékában sétálni,itt mindig hüvös van.Néhány idős,cserzettarcú asszony a házak bejárata előtti kőlépcsőn üldögél,arcuk a sokat tudás,a sokat tapasztalás ráncaival,körülöttük macskák nyalogatják bundájukat.

Itt a tér tengerfelöli oldalán már nagyobb hajók vannak kikötve,elöttük hullámzik a mindig színes tömeg.A kikötő felöl néha erős,penetráns szag csapja meg az embert,a tengerbedobált sok szemét visszataszító illata.A házak földszintjéről a sok kis vendéglőből viszont inycsiklandozó illatokat sodor a szél,és ez a két ellentétes illat keveredése alkotja a kikötők jellegzetes aromáját.Ehhez még néha egy induló hajó dízel motorjának olajos kipufogógáza is keveredik.

Hírtelen ebbe az idilli,szinte képeslapra illő képbe berobban egy szemből nyíló meredek utcából egy hadonászó tömeg.Fekete hajú,bajuszos férfi a legtöbb,lökdösődve,vitatkozva valamin minden másról elfeledkezve zúdúlnak ki a térre,melynek egyik oldalán a harangtorony,közepén pedig egy kis évszázados töredezett kövekből kifaragott halkan csobogó kút áll.A gesztikuláló,hangoskodó embertömeg,mely számomra érthetetlen dolgon vitatkozik megáll középen a kútnál,és a vad vita továbbfolytatódik.Mindenki megáll a téren,őket figyelik.A halászok felállnak a kötélbakokról,feszülten hallgatóznak,figyelik az eseményeket.Én jobbnak látom kimaradni az ügyből,hiszen itt idegen vagyok.Befordulok egy keskeny kis néptelen utcácskára,mely meredeken megy fel az ismeretlen hegyoldalra,a hegy tetején innen látom a piros házcserepek fölött egy középkori templom velencei ihletésű tornya áll.Gondolom oda visz az út.Lassan lépdelek egyre fenntebb,némelyik ház lakatlan,a falait alkotó kövek helyenként kiomlottak.A lyukon át belátok az elhagyott szobákba,hol csak fű nő és tele vannak szeméttel.Nagyon elhagyatott ez az utca,némely kertből a bugenvilleák virágokkal teli ágai egészen az utca közepéig kinyúlnak akadályozva a járás-kelést.Ahogy egyre fenntebb haladok a kanyargó utcán a hegyoldalon hírtelen csend vesz körül,nem tudom ezt mire vélni,az előbb még ugyan kicsit halkabban de hallottam a kikötő ide felszüremlő hangzavarát.Nyomasztó ez a csend az egyre erősödő forróságban,és már percek óta nem láttam a környéken embert.A házak spalettái behajtva,a kövek repedéseiből mindenütt fű nő ki és kivadult futónövények.És hírtelen egy kanyar után ott egy tárva-nyitva álló régi repedezett faajtó,mely egy  kertbe nyílik feltárva titkát.Megállok,bekukkantok a rejtélyes kertbe,a kerthez tartozó ház ablakain szigorúan becsukott spaletták,bezárt ajtók,láthatóan elhagyatottan állhat ott már régóta.A kert elvadult,gondozatlan.Ősöreg olajfák állnak a durva

kövekből összerótt fal mellett és mindenütt vadul burjánzó növényzet,bokrok.Vajon miért maradt nyitva e kapu?Kiváncsian belépek,nincs ott senki.A forró csendben csak a mindenütt jelenlévő kabócák egyhangú zümmögését hallom.Szemben a falon szintén egy újabb ajtó tárva-nyitva,mintha valaki hívogatna,hogy ott kilépjek talán egy új világba,az ajtónyiláson át a tenger azúrkék gyönyörű ragyogását látom madártávlatból,a távolban kis zöldelő szigetekkel.Odalépek ,a tömőr,rozsdás kovácsoltvas ajtó már régóta nyitva állhat,mert a kövek között amikre lépek dúsan burjánzik a fű,senki sem taposta le őket.Ahogy kilépek az ajtón lélegzetelállító látványban van részem.Egy teljesen függőleges sziklafalon találom magam,egy kis kiugró balkonon,mely ott függ a több száz méteres mélység fölött.Fölöttem a sziklákról növények,bokrok ágai lógnak,amik gyökereikkel évszázadok alatt belekapaszkodtak a sziklák repedéseibe.Alattam nagyon mélyen a sziklafal egyenesen a tengerből emelkedik ki,lenn a sziklák,kövek közt,melyek a sziklafalat szegélyezik fehéren örvénylenek a hullámok.Szemben a csodálatos kék víz végtelenjét két sziget zöldje szakítja meg,de elég messze vannak ahhoz,hogy a tenger párájától kicsit kékesre elszíneződve lássam őket.Felettem sirályok lebegnek,és partifecskék cikáznak villámgyorsan minden irányban.Földbegyökerezik a lábam a csodálatos látványtól,a hatalmas mélység,mint a mágnes vonz,szinte arra ingerel,hogy én is mint egy madár széttárt kezekkel belevessem magam a levegőbe,mintha én is tudnék repülni.Ahogy ott állok hírtelen megpillantok egy óriási nagy hajót,lassan úszik el köztem és a szigetek közt,szinte madártávlatból látom a fedélzetét,a vakítóen fehér hajótest festői látvány a fodrozódó kék tengerben,melyben távolabb kisebb vitorlások is hasítják a vizet.És ekkor meglátok egy emberi alakot a hajó legfelső fedélzetén a korlátnak támaszkodva szinte mintha látcsövön át látnám az arcát,felismerem:Ő az,akit kerestem itt ezen a szigeten,ezért jöttem ide!Szinte pánik fog el,hiszen most már nem találkozhatok vele,a nagy hajó elviszi,egyre távolodunk egymástól.És látom Ő is felismert azon a hihetetlen magasból a sziklán csüngő balkonon,és a hajóról Ő is integetni kezd felém,én is kétségbeesetten felemelem a kezem,integetek felé,ilyen távolságból hiába is kiáltoznék,és miközben a hajókürt hosszan,fájdalmasan zeng percekig a hajó lassan távolodik,és hiába integetünk egymásnak lassan beleveszik a hajó is Ő is a tengeri pára kékségébe,és mikor rájövök soha többé nem találkozhatunk hírtelen lépéseket hallok magam mögött,megfordulok,de egy ismeretlen kéz egyszerüen becsapja a rozsdás vasajtót mögöttem,mely nyikorog csikorog,de végül is enged.Ahogy odalépek az ajtóhoz hallom belölről megfordul a kulcs hangos ropogással,már jóideje nem használhatták a zárat.Halló,itt vagyok,kérem nyissa ki-kiabálom egyre hangosabban,de hiába rázom a kilincset az ajtó nem enged és hallom az ismeretlen távolodó lépteit.

Én itt ragadtam,ide zárva nem tudni meddig.Alattam a mélység,felettem sirályok vijjognak a végtelen magasban,mögöttem a talán örökre zárt ajtó,Aki kimenthetne innen Ő is távolodik a ködbe.Csak egyben reménykedhetek,hogy talán ujra kinyílik az ajtó és kiléphetek a zöldelő kertbe,vissza a világba.

dobayferenc•  2012. augusztus 24. 05:29

A Világ Megismerése

Ez az irásom hosszu,több résznől áll-Nem tagadom hogy a baha'i irások hatását tükrözi.Kb 10 éve irtam őket.Mivel hosszú igy majd részenként,bekezdésenként fogom közreadni.

A világ megismerésének számtalan utja közúl az egyik , és legkevésbbé kedvelt ösvény saját magad megismerése.Ez az út a legnehezebb, a legtöbb akadállyal telehintett, , pedig önmagadon keresztül egy olyan óriási világba léphetsz be, mely olyan végtelen, mint a Teremtőd. A Teremtő ezt az utat azok számára tartogatta, akik a legelszántabbak és semmitől sem riadnak vissza. A te saját belső éned olyan, mint a külső világ: egy fájdalommal és tövisekkel teli világ, megtalálható benne mindaz, ami az emberi társadalmat hihetetlenül széppé, de ugyanakkor ördögien  visszataszitóvá is teszi. A Te Énedben óriási csaták dúlnak, végtelen óceán hullámzik, és ha megtalálod az utat saját magadhoz  e végtelen világ terein fogsz legszivesebben elidőzni . Jól jegyezd meg: minden megtalálható benned és bárkiben a Földön, ami csak létezik , és igy tekintve egy-egy személy magában hordozza a Világmindenséget. Csak ez a hatalmas energia és kozmosz mindenkiben mélyen el van rejtve, mint hamu alatt a parázs. Ha végigjárod a fájdalmakkal és könnyekkel teli utat le saját világodba olyan boldogság  állapotába juthatsz, mely keveseknek adatott meg a történelem során.Ha megtalálod e madárdaloktól és patakcsobogástól  hangos völgyet szived legmélyén, akkor már nem vágysz semmire, csak ott időzni a csodálatos virágos mezőkön,melyet Isten ültetett a teremtés kezdetekor a világ szivébe, hogy ott rejtezzen mindenkiben és ezért minden teremtett dolog ezen illatos Paraducsomba áhitozzon örökkön örökké. Csak e csodálatos kertet durva felhők takarják el a halandó elől, saját természetének durvasága, melyet e világ sötét erői raktak reá és a rossz nevelés. Mindazok, akik Isten igaz nevéről hallottak és hangoztatják közelebb vannak e Helyhez, mint a tudatlanok.


dobayferenc•  2012. augusztus 14. 06:47

Az Igazság

 Hiszem ,hogy mindenkiben létezik a vágy az igazság teljessége iránt.Az emberek minden tevékenysége lényegében az igazság felé irányul. Valahonnan mindenki azt a fénysugarat várja, aminek a ragyogásában minden megvilágosodik, tisztává válik. Erről a pillanatról mindenki azt hiszi, hogy az abszolút boldogság és megnyugvás pillanata lesz, mely mindent megmagyaráz.Vajon honnan jöhet ez a fénysugár?Mindenki máshol keresi. Van,aki a pénzben, a rangban, van,aki ezeknek az ellentétében - a lemondásban, vagy épp az élvezetek hajszolásában.  Az Igazságot senki sem ismeri, csak az Igazság maga.

Feldaraboltuk az Igazságot,  nindenkinek adtunk belőle egy szeletet,  mint egy tortából. Ezért van az, hogy ha két emberi lény  között   valódi barátság születik és összeillesztik a maguk külön rész-igazságaikat  akkor boldognak érzik magukat. A boldogság a mások lényének  a magunkéhoz való kapcsolásából ered. mert igy az Igazság nagyobb szeletét  tartjuk együtt a kezünkben,

Az Igazságnak nincs neve. Az Igazság mindig itt van köztünk a szemünk előtt, a nyelvünk hegyén, csak éppen nem találjuk a megfelelő szót megnevezéséhez. Nem nagy dolog, olyan mint egy kavics vagy egy falevél. Bennünk is itt van és  kielégithetetlen vágyat ébreszt  mindannyiunkban megismerésére.

Az Igazság kegyetlen, mert nem kézenfekvő mégsem.

Hát jöjjünk minél többen össze , ismerjük meg egymás lényét és részigazságait,  ezen keresztül az Igazság  minél nagyobb teljességét mondhatjuk magunkénak. a tudás az, amire törekednünk kell, mások megismerésére és a világ megismerésére is. Az  IGAZSÁG felé ezeken át vezetnek az utak.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom