Bakaszív

Takarodót elfújták már régen,

Ezredünk a táborban pihen.      

Egyedül csak én vagyok még ébren:

Tenálad jár szerelmes szívem.

Tűz fényénél levelemet írom

Áprilisi holdas éjszakán:

Csókot küldök a levélpapíron,

Tenéked, szép barna hajú lány.

Odahaza zöldellik az erdő,

Falunk szélén virágos a rét.

Hazafelé vígan száll a felhő:

Hazatérni vágyom réges-rég.

A reggelt én szívdobogva várom:

Jön-e levél tőled, kedvesem?

Múlik egy hét, aztán kettő-három,

De nem írsz már egy sort sem nekem.

Fogy az időm, elhagy a reményem:

Vársz-e haza engem még talán.

Azért van így, tudom én azt régen:

Szerelmünk szép álom volt csupán.

Ne haragudj érte, mert imádlak,

S minden percben reád gondolok;

Érzem már, hogy többé sose látlak:

Hű szívemmel tőled búcsúzok.

Holnap reggel elindul az ezred:

Csatatéren arat a halál;

Barna kislány, ne hulljon a könnyed,

Ha majd sorsom végül rám talál.

Idegen föld lesz a nyugvóhelyem,

Síromhoz csak bús madárka jár,

Hogy helyetted megsirasson engem,

S vele szívem hozzád hazaszáll.

Búcsúzóul azt kívánom néked:

Virág nyíljon lépteid nyomán,

S ha egy új szív epedezik érted:

Szeressen úgy, mint én hajdanán!

                       *

Temetés van kint a határszélen:

Temetnek egy tüzér katonát;

Odahaza oltár elé éppen

Most visznek egy barna hajú lányt.

Odahaza csodaszép az erdő,

A rét ontja ezer illatát,

S nyári fényben susogja a szellő

Egy halott szív szerelmes szavát.

(Ebből a bugyuta dalocskából alakítottam már régen: https://www.youtube.com/watch?v=0fUSG_0Fl-k)