Pulchras dolore

Vers
Petronius•  2022. április 25. 16:55

Elszakítva

Feltörő emlékek húrján

Játszik a hajnal derengve,

S a múltnak árnyai furcsán,

Kígyóként kúsznak szívembe.


Nem jő szabadító irgalom,

Mi feledésbe eltemet,

Így a hasító fájdalom

Korbácsként tépi lelkemet.


Szemeid távoli fényét,

Reszkető csillagok álmát

Felhők moraja tépi szét,

Feloldva magányom átkát.


Fájdalomtól megtisztulva

Felszáradt könnyed az égből

Az esővel rám hull újra;

S meghallom szavadat régről.


Utolsó könnyeim által

Elérlek majd egyszer téged:

Csordulva gyöngyragyogással

Lelkem a lelkedbe réved.


Utolsó könnyeid által

Elérhetsz majd egyszer engem:

Lelkünk örök ragyogással

Egymásra lel cseppjeikben.




(Csupán egy versbe formált dalszöveg: https://www.youtube.com/watch?v=ICjCVJSEp04&list=RDICjCVJSEp04&start_radio=1)

Petronius•  2021. november 24. 22:30

Rovarsors

Fekete-sárga frakkban a darázs:

Kerti partira jól kiöltözött.

De sok mustot vedelt, s jött a blamázs:

Így hentergett két szőlőszem között.


Addig nyelte a mézédes nedűt,

Hogy összeakadt a szárnya, lába.

Tücsök húzta neki a hegedűt,

Míg vánszorgott a padlásszobába.


Imigyen züllött reggeltől estig,

Nem gondolt, csak dőzsölős napokra.

Nem hitte el, hogy belebetegszik,

S a cimborákkal hullik halomra.


Egy reggel deres lett a fű, fagyott;

Szegény darazsunk árokba dőlve,

Fekete-sárga frakkban már halott --

Sírba vitte a temérdek lőre.




(Még tavaly ősszel írtuk közösen @Liwet:-tel.)

Petronius•  2021. július 13. 18:21

Leányszív

Az estharang elzúgott már régen,

Kicsiny falunk alszik csendesen.

Könnyek között álmodom most ébren:

Rád gondolok, drága kedvesem!


Soraimat titokban így írom,

Gyertyafénynél, tornác szegletén;

Lelkem vérzik a levélpapíron,

Mert te, rózsám, nem lehetsz enyém.


Idehaza csodaszép az erdő,

A rétünkön arany május jár.

Fenn az égen feléd száll a felhő,

Merre elnyelt rég a láthatár.


Minden reggelt várok fohászkodva:

Érkezik-e tőled küldemény?

Repes szívem, ha megjő a posta:

Hogy tán élsz, s így marad még remény.


Leveleid már hiába kérem,

Tűzbe veti őket jóapám.

Gazdag ifjú lett a vőlegényem:

Esküvőnk lesz aratás után.


Ám azóta csak még jobban várlak;

A háború nem tarthat soká:

Akkor biz a két karomba zárlak,

S megszököm én veled bárhová.


De ha nem jössz, úgy nekem az élet

Nélküled már többé mit sem ér.

Szívem-lelkem zord bánatba réved,

Mely a sírba hamar elkísér.


Tudd meg hát, hogy míg e földön járok:

Érted ajkam hű imát rebeg;

Elszakíthat minket ezer átok,

De a másé soha nem leszek.


Utoljára azt üzenem néked:

Óvja az ég minden léptedet! --

S hozzon nekünk bármit is a végzet:

Szívem téged örökké szeret.


                      *


Nyár derekán híre jött a frontról:

Elesett a kántorék fia.

Emiatt lett egy lakodalomból

Kis falunkban nagy tragédia.


Oltár elé más vitte szerelmét,

De a mátka onnét elszaladt.

Patak partján másnap holtan lelték:

Gyötört szíve végül megszakadt.


Árnyas dombon pihen most a lányka,

Sírkeresztjén madárka dalol.

Azt beszélik, így jön hozzá párja,

Ki más honban nyugszik valahol.


Nem bánthatja őket többé senki,

Földi álmuk fent valóra vált:

Arcuk az ég örök fénybe rejti,

A két hű szív egymásra talált.




(Az előző, Bakaszív című soraim történetének folytatása.)

Petronius•  2021. március 26. 21:58

Bakaszív

Takarodót elfújták már régen,

Ezredünk a táborban pihen.      

Egyedül csak én vagyok még ébren:

Tenálad jár szerelmes szívem.


Tűz fényénél levelemet írom

Áprilisi holdas éjszakán:

Csókot küldök a levélpapíron,

Tenéked, szép barna hajú lány.


Odahaza zöldellik az erdő,

Falunk szélén virágos a rét.

Hazafelé vígan száll a felhő:

Hazatérni vágyom réges-rég.


A reggelt én szívdobogva várom:

Jön-e levél tőled, kedvesem?

Múlik egy hét, aztán kettő-három,

De nem írsz már egy sort sem nekem.


Fogy az időm, elhagy a reményem:

Vársz-e haza engem még talán.

Azért van így, tudom én azt régen:

Szerelmünk szép álom volt csupán.


Ne haragudj érte, mert imádlak,

S minden percben reád gondolok;

Érzem már, hogy többé sose látlak:

Hű szívemmel tőled búcsúzok.


Holnap reggel elindul az ezred:

Csatatéren arat a halál;

Barna kislány, ne hulljon a könnyed,

Ha majd sorsom végül rám talál.


Idegen föld lesz a nyugvóhelyem,

Síromhoz csak bús madárka jár,

Hogy helyetted megsirasson engem,

S vele szívem hozzád hazaszáll.


Búcsúzóul azt kívánom néked:

Virág nyíljon lépteid nyomán,

S ha egy új szív epedezik érted:

Szeressen úgy, mint én hajdanán!


                       *


Temetés van kint a határszélen:

Temetnek egy tüzér katonát;

Odahaza oltár elé éppen

Most visznek egy barna hajú lányt.


Odahaza csodaszép az erdő,

A rét ontja ezer illatát,

S nyári fényben susogja a szellő

Egy halott szív szerelmes szavát.



(Ebből a bugyuta dalocskából alakítottam már régen: https://www.youtube.com/watch?v=0fUSG_0Fl-k)

Petronius•  2020. szeptember 11. 20:09

Őszelő

Oszladozik az éji felhősereg,

A fövenyről kígyózva száll a köd;

Egy fáradt hullám a nyárról fecseg,

Míg a partra sirálytollat lököd.


Még kirobban reggel az áldott fény,

Temérdek aranyát ontja a nap;

Az ég tavára suhan a remény,

S az ősz lent kutató kezére csap.


Az augusztus itt maradt tüze

Nem viseli, hogy ideje lejárt:

A bitorló ellen hősként küzdve,

Óvja holtig az elűzött királyt.


Egy kidőlt fán öreg bogár hódol

A végső gondtalan tündöklésnek;

Apró léte még merít a jóból,

S ott érik a sápadt esti fények.


A nyár elzúgó méhszárnyon üzen:

Holnap visszajövök, meglátjátok!

S búcsút intve száll tova a vízen,

Hol a hűs holdfény hint ezüst álmot.




(E sorokat @Liwet: Kiss Virág Lívia és én írtuk közösen.)