Zorc barátja Zeo

Zorc barátja Zeo

Az autó fényárral árasztotta el a mellékutcák menekülő árnyait.

A házak , fák a gondolat sebességével haladtak el mellettük csak a motor monoton zúgása hallatszott.

--Ezt másnak nem meséltem volna el csak Neked. Te olyan vagy mintha a testvérem volnál.

- mondta Zorc , majd tovább figyelte az út egyre szürkülő vonalait.

Zeo bólintott. Testesebb volt mint Zorc , kerekded arca rövid barna hajban tetőzött.

Hajlamos volt rá , hogy elvörösödjön , s ’ bár titkolta erősen , Zorc tudta , hogy nagyon is érzékeny és jólelkű.

Zorc szavait hallva akarva-akaratlan enyhe pír furakodott arca redőibe és Zeo mint egy védekező reakció gyanánt hirtelen azt mondta :

--Tudom barátom . Te is nekem.

Ennyi elég is volt.

Már nem kellett régi emlékeket felidézniük , hogy tudják komolyan beszélnek.

Már nem kellett emlékezniük a régi grundon töltött hosszú délutánokra , az első kézfogásra és egymáshoz intézett szavakra , az első cigaretta ízére , amit az első itallal öblítettek le.

Már nem kellett merengeniük a süldő lányok utáni verseny izgalmain , az első élmények közös megbeszélésén és egymásnak adott jó , vagy rossz tanácsokon.

A felnőttkor küszöbén imbolyogva mindketten tudták szavak nélkül is , hogy Igaz barátok.