Mindent, amim van

Lassan elpereg mellettem az Idő,
hajamba kap a megbánás lángja;
és toroktépve ordítom, hogy:
elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.


Kitépted kezemből a jövőt, Te!
Igen TE loptál érzéseket fagyott szívembe;
torokszorítva mar belém a felismerés:
Elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.


Nem fog lelkem többé új csatába,
kihaltak belőlem a szép remények.
Sárba döngölt a szeretni vágyás...
Elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.


Új fényt idéz szemeimbe a feladás.
Harag tomból ereimben pulzál a Vágy:
Tomboljon, döntse le a falakat az Erő!
Visszaveszek mindent, amim volt!
Visszaveszek mindent, amim volt!


Rettegt az Eldák haragját, mert:
Mi vagyunk az Erdő, s a Tűz.
Mi vagyunk a szél, s a víz.
Mi vagyunk a fény, s az árnyék.
Jeges rémület, az éjszakában.

Elveszek mindent, amim volt!

Elveszek mindent, amin volt!