Skarlet
VersElda vagy
Térj vissza a gyökerekhez,
öleld kebledre az erdőt, s
minden lakóját.
Öleld kebledre Önvalódat.
Mert Elda vagy, s eldaként
nincs más választásod,
követned kell az ösztöni erőlet;
így hát nem fordíthatod el fejed...
Fényt idéző
Fújd keresztül lelkem,
északi szél s adj erőt.
Lányodként ölelj, óh
Földanya, ringass öledben.
Talpam alatt mozduljon a talaj,
hajoljon akaratom szerint az Ég.
Váljanak ketté a vizek, mossák
le rólam a vért, nyiss kaput...
Ömöljön be a Fény!
Mindent, amim van
Lassan elpereg mellettem az Idő,
hajamba kap a megbánás lángja;
és toroktépve ordítom, hogy:
elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.
Kitépted kezemből a jövőt, Te!
Igen TE loptál érzéseket fagyott szívembe;
torokszorítva mar belém a felismerés:
Elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.
Nem fog lelkem többé új csatába,
kihaltak belőlem a szép remények.
Sárba döngölt a szeretni vágyás...
Elvesztettem mindent, amim volt,
Elvesztettem mindent, amim volt.
Új fényt idéz szemeimbe a feladás.
Harag tomból ereimben pulzál a Vágy:
Tomboljon, döntse le a falakat az Erő!
Visszaveszek mindent, amim volt!
Visszaveszek mindent, amim volt!
Rettegt az Eldák haragját, mert:
Mi vagyunk az Erdő, s a Tűz.
Mi vagyunk a szél, s a víz.
Mi vagyunk a fény, s az árnyék.
Jeges rémület, az éjszakában.
Elveszek mindent, amim volt!
Elveszek mindent, amin volt!