Strellafugaz blogja

Az élet, mint egy apró, láncra vert homokszem,

Csak a sors kiszámíthatatlan képzeletére  bízva száll,

Hisz néha csak keringünk a fagyos semmiben, de

Az idő kereke minduntalan forog... soha meg nem áll.

S bár a rég elveszett múltunk olykor ránk kacsint,

Csak bolond az, ki mindig e kopár, s messzi távolban él

Mert amíg felidézzük a sivár emlékeink,

A jelen piciny világa, mint halk sóhaj, gyorsan véget ér.