Selajan blogja

Valakivé válni nehéz
Valakinek lenni könnyű
Senkivé válni könnyű
Senkinek lenni nehéz

A legnehezebb elviselni, ha Valakivé akarsz lenni, de Senkivé válsz

Könnyű út nincs

A minap találkoztam egy 4 gyermekes anyukával a helyi üzletben. Lejárt a főállású anyasága, tanárnő, de nem veszik vissza. Van helyette egy rakás gyermektelen nő a suliban. Ő jelenleg közmunkában csikket szed az utcán a sok lerügyfedt alkoholista helyett, akik eldobálják. Ezt kapta azért, mert volt olyan bolond, és tanult, (diplomával nem veszik fel sehova, túlképzett), és mert sok gyereket vállalt, hisz népünk egyre fogy.
Senki nem küldi el a gyermektelen nőt szülni, könnyebb a másikat szégyenszemre az utcára küldeni zöld kukásruhában.
Nem a munka a szégyen, hanem a pazarlás. Harminc fős osztályok vannak, tehetséges, és lemaradó gyerekekkel. És tanárokat közmunkában nem az iskola foglalkoztat, felzárkóztattás, vagy tehetség gondozás körében. 15 fővel könnyebb lenne haladni is, és nem lenne olyan, hogy a tantárgyat csak félig tudták átvenni év közben. És nincs idő feleltetni a gyerekeket, nem tanulnak meg beszélni, mert nincs idő rá az órán.
De a csikket fel kell szedni a négy gyermekes tanárnőnek, mert arra nincs más.

Még akkor is több haszna lenne, ha szobakerékpárral dinamót hajtana!

Persze a gyerekeket tartsa el, neveljen fel hazafiakat belőlük! Itt élned halnod kell...vagy meg se szüless!

Ezen nem sokat gondolkodtam, egyszerűen csak rájöttem, mint Newton a gravitációra. Annyira természetes dolog, annyira magától értetődő, hogy most, amikor már tudom, csak csodálkozom, hogy eddig miért nem jöttem rá.
Földön kívüli vagyok! Olyan dolgokat tudok, amiket a földön belüliek nem!
Lélegzem, beszélek, járok-kelek satöbbi. 
Persze eljön majd az idő, amikor én is földön belüli leszek, de addig igyekszem a földön kívüliség minden előnyét kihasználni!
Tégy így te is!

 Csak lefekszem, várva, hogy lényem elkezdjen észrevétlen feloldódni a sötétség egynemű, óceánjában.A fejemben kavargó mondatok megcsigásodva, nyálkás lassúsággal úsznak idegpályáim érzékeléseit eltömítve.Az elejtett szavak törve hullanak ki elmémből.Elnehezült szempilláim tompa nyomással szorítják mellkasom zihálását egyre lassuló mélylégzéssé.Tagjaim ernyednek, ahogy az egyre nyúlósabb idő másodpercei rám telepszenek.A zakatoló szív tompa dübbenésekké szelídült moraja hűen adja vissza lelkem pezsgésének buboréktalan állóvízzé válását.Alaktalan masszává képlékenyült lényegem tudati béklyóiból a felszínre tör álombéli belső valóm, hogy Herkulesként rendet teremtsen agytekervényeim Augeászi istállóiban, hol gondolataim vad burjánzásainak végeit gondozott sövénnyé alakítja éles ollóival a csendes álmodás. 

Azt mondják
a görögök belefáradtak
elegük lett
mert pár éve
megszorították őket

Én még nem voltam nem megszorítva
 
Mi még nem voltunk nem megszorítva

Már látjuk az alagút végét...
A nadrágszíjjon csak egy kicsit...
Aztánaztánaztánaztán..sztán..sztán..sz
Az tán? Még nem! Nem az.

Talán néha
kicsit fáradtnak érzem magam

Lehet, hogy nem is alagút
aminek a vége látszik
hanem kút?
és nem megyünk kifelé
hanem zuhanunk befelé?

Fizikai értelemben, az is haladás.
...s a fény csak látszik tovább...