Olga23 blogja

Olvasgattam,és megakadtam itt : " Anyás szélben " 
Erről eszembe jutott ,amikor a fiam még kicsi volt,és elkezdte foglalkoztatni az elmúlás. Beszélgettem vele róla,és megkérdezte:
-Anya te hol leszel ha meghalsz? 
Mit mondhattam volna egy alig négy éves kisfiúnak? Már sötét volt , szép tiszta idő. Kimentem vele az udvarra, mondtam neki,hogy nézzen a Holdra,és keresse meg a hozzá legközelebb lévő pici csillagot. Persze először a legfényesebbre mutatott,de odasúgtam neki,hogy anya nem szeret feltűnő lenni,majd rámutattam egy apró,mégis gyönyörű csillagra. 
-"de anya az olyan messze van"- mondta nekem.
Akkor én felemeltem,bementünk a szobába,és ölembe ültetve meséltem neki:
-Messze van , mert én itt vagyok közel. S ha nem leszek, akkor bár távolinak fog tűnni a fény , szellőként simítani fogom arcodat,szélként megborzolom a hajad ( közben a kezemmel kócoltam szőke fürtjeit,és Ő hangosan nevetett) ...
-Anya ,és ha villámlik,akkor mérges leszel rám? Azt én nem akarom! Vagy ha esik az eső miattam fogsz sírni? - görbült sírásra a még előtte mosolygó szája.
Magamhoz szorítottam,és nagyokat nyeltem,és azon voltam,hogy ne vegye észre azt,hogy elgyengültem.
-Nem,nem azért jön a vihar,mert haragszom. Csak néha kell,hogy az angyalok is tomboljanak; és fog esni az eső ,és ha a cseppje végigcsorog az arcodon,akkor tudd,hogy az a büszkeségem ,amit érzek.Jó vagy,és nekem mindig is az maradsz.
A fiam ma már gimnáziumba jár,és a minap elcsíptem egy beszélgetést a testvéreivel.Két húga van egy kilenc,és egy ötéves. A kicsi mondta:
-Tudtátok,hogy meg fogunk halni? Anya már néni ,és én nem akarom,hogy meghaljon! 
Akkor a fiam elkezdett mesélni ,hogy :
-Majd este a Holdnál mutatok egy csillagot, amit anya választott...
( Sándor Dudás sorait olvasva. <3 )

 Valahol a messzeségben ,kerek erdő közepében élt egy király a királynéval,három gyermekével,és persze királysága népével.Volt ott minden,mit csak kívánni lehet,kivéve a színeket.Fák,virágok,ruhák,ékszerek mind szürkék voltak.S a tehén ki fakó,és sötétebb szürke ,bambán bőgve adta szürke tejét a vödörbe.
Így volt ez már hosszú idő óta. Egyszer a király azt is beharangoztatta,hogy legkisebb leánya kezét adja annak,aki legalább egy színt a várba,vagy annak udvarába tud hozni.Jöttek is szép számmal lovagok,legények,kuruzslók,s mindenféle népek.De ahogy átlépték a királyság határát,mi náluk volt azonnal szürkévé vált.
 Egy nap,mondhatni egy átlagos szürke reggelen a herceg,és a két hercegkisasszony elszöktek fogócskázni az erdőben.Addig ugráltak,szaladgáltak,míg egyik bokor alján valami furcsát találtak.Egy fészek volt,benne három tojás.De olyan,amilyent még soha nem láttak! Kék,lila,és rózsaszín.Csodálták ,forgatták őket,majd a herceg kinyitotta tarisznyáját,és beletették a három tojást.Hazaérve felmentek a vár legmagasabb tornyának egyik szobájába,és ott puha meleg fészket készítettek.Senkinek nem szóltak,csak szeretetben felváltva melengették a szép színes tojásokat.Így teltek a hetek,míg egy reggelen a tojások megrepedtek,s kikelt három pelyhes fióka.Kék,lila,és rózsaszín.A herceg,és húgai etették ,itatták,vigyázták,és nagyon szerették a három fiókát.Na meg persze eldugták őket a vár népe elől.S bár mindent megkaptak a picinyke madárkák, a színük napról napra fakóbb lett,és szemükből eltűnt a ragyogás.Megsajnálta őket a három testvér.Hiszen látták,hogy a fiókák egyre boldogtalanabbak.Mikor már alig látszódott a színük,a herceg,és a két hercegkisasszony fogtak egy kosarat,és fészkestől beletették a három már majdnem teljesen szürke madárkát.A nap már ébredezett,amikor elindultak kosárral kezükben az erdőbe.Jó sokat mentek,egyszer el is tévedtek,mire megtalálták a bokrot,ahol a három tojásra leltek.Kivették a kosárból a fészket,és a fiókákkal együtt visszatették a bokor tövéhez.
Ekkor a bokor megrezzent,s olyan történt,amitől a testvéreknek tátva maradt a szája.A levelek tollakká változtak,s a bokor egy gyönyörű ezer színben pompázó madár lett.A mellette lévő hatalmas fa odvából pedig egy álomszép leányzó bújt elő.Míg a madár a fiókáit szárnya alá terelgette,a leány elmesélte,hogy ő ennek a királyságnak a Színtündére. Évekkel ezelőtt megátkozta egy boszorkány.Őt egy fa odvába zárta,s madarát bokorrá változtatta.Ekkor tűntek el a királyságból a színek.Az átkot úgy lehetett megtörni,hogy a három tojást féltve szeretetben gondozzák,amíg a fiókák ki nem kelnek,s utána míg színüket nem vesztik,a fészkükhöz visszateszik őket.
A herceg,és hercegkisasszonyok ámulva hallgatták a tündér történetét.Mikor a mesélés végéhez ért megsimította madarát,aki erre a magasba szállt,s könnyeit hullatta. Minden könnycsepp földet érve színné változott.S mire a nap nyugodni tért, Szürke királyságban már csak a falban megbújó egérke volt szürke.
 Az udvar népe hét nappalon,és éjjelen át ünnepelte a nagy csodát,és a tündért s vele madarát azóta is óvva óvják.

Nyuszifalván reggel mintha a Nap is tudta volna,hogy sok a tenni való,sugaraival jó hosszúra nyújtózott,hogy bekukkantson minden kis nyuszihoz jó reggelt kívánni.Volt akinek a talpát,volt akinek a bajszát,volt olyan,akinek a picinyke pocakját csiklandozta,hogy így jelezze,eljött egy újabb szép nap.Persze volt pár kis lusta,aki a takarót a füléig húzta,és durmolt volna még délig.Ezért a Napocska a kakast is riasztotta,ki azonnal felröppenve hangosan rikkantotta:
-Kukuríkú kis nyulak!
Hasatokra süt a Nap!
Félre álom,félre bú!
Jó reggelt!Kukuríkú!
Felébredve falu népe elindult a Nagy Nyúl térre,hogy elosszák egymás közt a teendőket.A legidősebbek a téren maradtak,hogy egy nagy kondérban főzzék meg az ebédet.Mert hát a munkában megjön ám az étvágy! A nyuszigyerekek a magokat kapták,és vitték piros-pöttyös kis vödrökben,míg a nagyok a szerszámokat fogták a kezükben.
Elindult hát a csapat,hogy a kertet a téli álom után életre keltsék,s közben énekelték:
- Pam-pam param,végre tavasz van...
Ásót.kapát végy a kézbe,
mert szorgos ám a nyuszi népe!
Pam-pam param,végre tavasz van!
Mire felszáradt az utolsó harmatcsepp is, a kertet gyönyörűen rendbe rakták.Nem maradt egy árva gaz sem benne,és csak arra várt,hogy bevessék mindenféle földi jóval. El is indult a gyerekcsapat ,mivel náluk volt a sok vetőmag. Beálltak egymás mellé a sorba,s a földbe került répa,zöldség,na meg uborka.Vetettek még salátát,zöld és lila káposztát,s a legkisebb nyuszilányka a karalábot palántálta.
Magasan járt a nap korongja,delet ütött az óra gongja.Kis rigó szállt egy közeli ágra,és vidáman ezt trillázta:
- Elkészült a finom ebéd,nyuszicsapat jöjjön egyék!
Zöldség leves,répatorta, munkásoknak ez való ma!
-Induljunk vissza a térre!-mondotta nyuszi néne.
Egymás után ugrándozva,elfáradva,és volt ki osonva nemsokára odaértek,s korgó hassal enni kértek. Jól is esett mindnek az étek,bajszukat nyalták a nyuszilegények.Pihentek egy szusszanatnyit,majd új erőre kapva mentek a folyóhoz kezükbe kannákat fogva. Kis nyuszik pici vödrökben merték a vizet,és hordták a kerthez,mert ők így öntöztek.Volt sürgés-forgás! Itatták a földet,hisz tudták,a zöldségek ettől nőnek majd meg.
Késő délután volt,mire végeztek.Fáradtan,piszkosan a patakhoz mentek. Fejest ugrott a sok ugri-bugri,fröcskölve,prüszkölve kezdtek el fürödni. S míg játszadoztak a hűvös vízben,az idősebb nyuszik a Nagy Nyuszi téren tábortüzet raktak. Napsütést váltotta az alkonyat,a Hold is felkísérte a csillagokat.Tábortűz lángját a pancsolók meglátva a vízből sietve mentek a tisztásra.Körül ülték a nagy tüzet,nyárson répát,almát sütöttek. Vacsoráztak,énekeltek,páran táncra is perdültek.S mikor a tűz helyett már csak parázs pislákolt,mindenki lassan hazabandukolt.
Csend borította tájat,csak a bagoly huhogott párat.Nyugovóra tértek a fáradt nyulak,nyújtózva, ásítva várták az álmukat.Lecsukódott a sok apó szemecske,bekacsint rájuk a Hold halkan nevetve.Szellő barátjával közösen suttogja:
- Vigyázunk rátok! Jó éjt Nyuszi falva!
( Polgár Olga 2017.05.17.)

Volt egyszer egy magocska,lepottyant a poros útra.
Gurult a kis fekete teste,felfedezte őt egy fecske.
S mert bogárnak nézte,felkapta hát a csőrébe.
Szárnyalt tovább fel az égbe,felhőket paplannak nézve,
s vele szárnyalt kis magocska,szédelegve a magasba.
Nézte őt szellő apó:-Fogócskázni,azt volna jó!
Elindult a fecske után,nyúlt is felé kicsit sután.
Megijedt a madárka,s a csőrét nagyra kitárta.
Zuhant az apró magocska bele a hűvös patakba.
Bohókás a víznek kedve,fodrozódva táncba vitte.
Kacagtak a vízcseppek,magszemecskén nevettek.
Hisz Ő nem tudott mulatni,csak a sodrással haladni.
Ki is tették őt a partra,mert nem táncolt az ebadta.
Vacogott a pici teste,hisz a nap sem melengette.
Jött helyette ezer csillag,s a kövér hold is csak ballag.
Elcsendesedett a táj,néha a nyugalmába váj
egy-egy béka brekegése,és a szélnek süvítése.
Kis magocskát megsajnálta nád tövében egy bogárka.
Fejével elgörgette bársonyosan puha gyepre.
Elfáradva össze bújtak,hátat fordítva a holdnak,
s hagyták,hogy az álom szárnya telepedjen a pillákra.
Lassan hömpölyög a folyó,szunnyad a rét
tücsök sem játszott több zenét.
A sötét dunna ként simult a világra,s holdfátyolból lett a párna.
Mikor a nap ezt megunta sugaraival nyújtózva
belopta a hajnal fényét így ébresztve a rét népét.
Fűszálakon harmat cseppek szépen lassan leperegtek,
de az egyik csalafinta rágurult a két barátra.
Felébredve kis bogárka vizes csápjait megrázva
nyújtózott egy nagyot,majd reggeli után nézve
ott hagyta a még alvó magot.
S míg lustálkodott a kis árva,gyíknak került az útjába.
Álmos lévén hüllő koma a magocskára taposva
kicsiny testét földbe nyomta.
Perzselt már a nap sugara,mikor visszatért bogárka,
és csalódottan látta,hogy nincs már ott a barátja.
De nem akart egyedül lenni!Elindult hát megkeresni.
Kutatott árkon-bokron,nyomot fürkészett az úton,
így teltek el a hetek,s nem lett meg az elveszett.
Míg múltak a napok, a magocska csak unatkozott.
Érezte,hogy ruhája kicsi lesz rá nemsokára.
Majd egy nap nagyot nyújtózva szétrepedt a magruha.
Kis csíraként erőre kapva tört felfelé a magasba,
s a földből kiérve látszott a szép zöld levélke.
Megörült a napnak,hisz rég nem érezte magát szabadnak.
Valami mégis hiányzott...
Nem látta a régi barátot.
Szomorú lett a növényke,magány telepedett szívére.
S míg gördült az idő kereke,szára fejlődött,és lett sok levele.
Majd bimbók nőttek.Volt vagy tíz!Kellett is sok esővíz!
Ahogy növekedett a kis virág,kitárult előtte a világ.
Szellő simította,eső mosdatta,katica és lepke is sokszor látogatta.
A nap a sugarával a bimbócskákat csiklandozta,ki is nyílt mind-mind sorra.
Akkor jártak ám csodájára,hisz mesés illatot árasztott lila virága.
Beszélték is az ott élő állatok,hogy milyen szerencsések,
hisz előtte nem látott egyik sem ilyen szépet.
Meghallotta ezt kis bogárka,ki a barátját azóta sem találta,
s kíváncsian megkérdezte:-Hol van ez a híres virág?
Erre egy kis béka fogta magát,elindult,és közben brekegte:
-Gyere velem ! Megmutatom.
Mikor oda értek, a bogárka nem hitt a szemének.
Hisz a drága jó pajtását itt látta utoljára!
Pont azon a helyen,ahol most a virág állt pompázva.
Mikor a bogárkát a növény felismerte,levelével integetve köszöntötte.
Megtudta a kis bogárka,hogy végig itt volt cimborája.
Földbe lett a mag temetve,ezért őt hiába kereste.
De most itt van,és látja,levendula a barátja.
Azóta is jóban vannak,együtt örülnek a napnak.
Még ma is beszélik a csodát,hogy miképpen találta meg egymást a két barát.
(Polgár Olga 2017.03.22.)

 Fent a magasban, az eldugott erdőben borongós napra ébredtek Nyuszi falva lakói.Tudjátok,már meséltem róla.Itt élnek a plüss nyuszik.Fújt a szél,csak úgy repkedtek a levelek.A fákon az ágak vad táncot jártak,s az esőcseppek a földre koppanva zenét komponáltak.Elbújt az erdő minden kis állata,csak a kék kockás fülű nyuszi lapult meg egy nagy gomba tövében.Míg várta,hogy a napsugár elűzze a komor vihart,visszagondolt éjjeli álmára.
Olyan fura volt az az álom,mert ott feküdt egy idegen ágyon,és minden nagy volt,színes,és meleg.Soha nem látott még hasonló helyet.Halott egy kacajt is... Egy angyal volt talán?-Gondolta a kis kockás,de akkor belépett egy kislány.A szeme kék volt,mint az ég,mikor csak a nap uralja.Haja mint a méz,s a mosolya....Jaj,ha láttátok volna! Megolvasztja vele a legkeményebb jeget.S amikor hangosan nevetett,az égen egy új kis csillag született.A kis nyuszi felé nyúlt,s akkor hirtelen az ég megdörrent,s az álom elröppent.
-Szép volt!Olyan szép!- ábrándozott a kockás fülű nyúl,és észre sem vette,hogy a vihar már csitul.Lassan megnyugodott a táj,előbújt a mosolygó napsugár.Kijöttek rejtekükről a többi játékok,s kérték a Napot,hogy egyik sugarával,s az esőcseppekkel közösen gyurmázva készítsen nekik szivárványcsúszdát. S mert a Nap kedves,ki nem hagyta a mókát.Lett ám nyüzsgés,ugri-bugri,még a gurulós nyuszi is megpróbált futni!Hívták a kockás fülű pajtásukat,hogy csúszdázzon ő is velük,ne kuksoljon már a vén gomba alatt.Elindult hát ő is,hogy le ne maradjon a jóról,s mikor lépne a csúszdához,egy csipkebogyóról kilógó ágban megakad a lába. Gurul a kis nyuszi a szivárvány aljába.S ott ,ahol a szín eggyé olvad a földdel,eltűnik a kis kockás,mint akit a föld nyel.
Majd hirtelen egy autóban ébred.Ki les az ablakon:-Vajon most hol lehet?
Látott hegyeket,tavakat,és ember lakta falvakat.Utazott a plüss nyulacska,és már éppen megfogadta,hogy jól el fog bújni,mikor az autó elkezdett lassulni.Megállt egy takaros házikó előtt,majd hátrafordult érte,ki idehozta őt.Magas volt,szakállas,és olyan mély a hangja,hogy először a nyuszi óriásnak nézte,és félve kuporgott a hatalmas kézbe.Bevitte őt az óriás,s a nyuszi akkor ismerte csak fel a csodát.A szobában volt,amiről álmodott.Színes,és meleg,mintha otthon lenne.
Az óriás megszólalt: - Jázmin gyere ide!
S akkor megjelent az álombéli angyal az égszínkék szemével, a méz színű hajjal.Mikor meglátta a kockás fülű nyulat,az örömtől a szíve olyan nagyot dobbant,hogy meghallotta egész Nyuszi falva. Átölelte a plüss nyulacskát,s a játék olyan biztonságban érezte magát,mint eddig még soha.
Szívébe vésődött Jázmin mosolya.Nem is vágyik már vissza Nyuszi falvára.Itt van neki Jázmin, a barátja.Nem jöhet már úgy az álom,hogy nem bújnak össze a nagy ágyon.
  Így történt,hidd el! Ez nem csak egy mese.A legszebb barátság igaz története.