Napszél

Gyönyörű nap

Gyönyörű napra ébredt ma a világ,

Másképp nyílik most minden vadvirág.

Másképp fúj a szél fent a felhők között,

Már hajnalban minden méh vígan zümmögött.

Ők most neked gyűjtik a gyógyító mézet,

A nap bearanyozza a szürkeséget.

A patakok is lassabban csordogálnak,

A halak benne boldogan tancot járnak.

Téged ünnepel a föld, az ég s a vizek

Legyen boldogsággal csordultig a szíved.

Váljon valóra minden titkos álmod,

Amelyekre sokat sose kelljen várnod.

Boldogság, egészség, szeretet és béke,

Folyton csak ez legyen az életed része.

Álljon melletted mindig őrangyalod,

Legyen nagyon boldog születésnapod!

Vagyok aki vagyok

Vagyok aki vagyok,

Leszek aki még nem,

Nem akarom bánni

Ahogyan én éltem.

Kitárom karjaim,

Iszom az életet,

Élményekkel telten

Várom a végzetet.

Szivárvány a lelkem,

Zuhatag a könnyem,

Csak egy tusrajz voltam

Egy eldugott könyvben.

De életre keltem,

Kiléptem a könyvből

Elég volt a magány,

Elég a sok könnyből.

Lapozz kérlek te is,

Válassz új novellát,

A szem lehet vak,

De a szív messze lát.

Csak a ma

Egy kicsit úgy vagyok, mint tegnap.

Nem érdekel mit hoz a holnap.

De a tegnap után mindig a ma jön,

Akkor döntöd el hogy ez kacaj, vagy könny.

De épp most teremted meg a holnapod,

Mi holnap utan csupán a tegnapod.

Nem mondhatod hogy csak a ma a lényeg

Hisz az időt sem ma, sem holnap nem érted.

Nem lehetetlen

Ha a csillagok egy csoportba gyűlnek,

Fáklya tüzeként egybevegyülnek,

S e vakító fény az útra világít,

Akkor láthatom milyen a világ itt.

Ha a tengerek összes apró cseppje,

Hirtelen elillan csak egy másodpercre,

S a tenger medrek feltárják titkaik,

Akkor láthatom hogy bennem ki lakik.

Ha a sivatag összes porszemcséje,

Lágyan elrepül fel a magas légbe,

Akkor talán végre én is elhiszem,

Hogy nem lehetetlen nekem semmi sem.

Messzire vágyódom

Egy szál szomjazó virág vagyok,

Szirmaim lágyan fújja a szél.

Vágyom a hajnali harmatot,

Mitől testem új erőre kél.

Nézem a messzi tágas mezőt,

Végtelenbe nyúló kék eget.

Hogy gyűjthetnék én annyi erőt,

Hogy eltépjek minden gyökeret?

Mert bár mennék én, de nem tudok

Gyökerem e földben láncra ver.

Éjjelente arról álmodok,

Hogy végre szabad leszek egyszer.

De oly nagy, oly tágas e világ,

Ha magam ki is szakítanám,

Mit is tehetne egy szál virág,

Hűs tegnap langyos másnapján?

Tán jobb ha maradok míg élek,

S ha a sarló száram elvágja,

Én már egyebet nem kérek,

Tegyetek egy lélek sírjára.