Napszél

Napszel•  2019. május 16. 11:40

Szív medál

Szív medál

 

Nyakamban egy furcsa medál,

Szívem dobog benne.

Ha letépem végleg megáll,

Tán a legjobb lenne.

 

Bedobnám egy jeges tóba,

Hogy ott kővé fagyjon.

Lemondanék végleg róla,

Hagynám hogy meghaljon.

 

Ha a szív ily sokat sajog,

Akkor minek legyen?

Rejtsék el a jeges habok,

Többé nem kell nekem.

Napszel•  2019. május 16. 09:57

Magány

Magány

 

A magány úgy zár magába,

Mint hideg kripta a holtat.

Az idő a kort zabálja,

Nincs már se tegnap, se holnap.

 

A magány mint durva kötél,

Csigolyám töri nyakamon.

Ki él még remélhet, de én

Szemfedőt látok magamon.

Napszel•  2019. május 14. 11:55

Ölelés

Ölelés

 

Forró vágy lüktető összefonódása,

Nélkülöző testnek ajándékozása.

Kéjes, édes álmok fülledt éjszakája,

Verejték illatú sóhajok imája.

 

Lúdbőrös testek kacér hattyútánca,

Árnyba burkolt arcok titkos mimikája.

Vörös, fénylő ajkak összetapadása,

Szerelem szavának megfogalmazása.

 

Fátyolos szemeknek találkozása,

Szomjazó lényednek ajánlkozása.

Égszínkék lelkednek érintetlen partja,

Kedvesed ölelő súlytalan karja.

Napszel•  2019. május 14. 11:38

A titokzatos lány

A titokzatos lány

 

Egy halovány árny, karcsú sziluett,

Minden lépése kecses piruett.

Illata édes, mézes virágos,

Szíve tiszta, jelleme világos.

 

Egy fényes fürtje az arcába száll,

Gyorsan kisöpri, de előbb megáll.

Majd siet tovább, ki tudja merre,

A hűvös szélben megborzong teste.

 

Vékony sálát a fejére köti,

Fogságba estek kacér fürtjei.

Ki tudja hová siet ily nagyon,

Ezen a hűvös, szeles, zord napon.

 

Szaporán lépked, cipője kopog,

Vonzó csípője kacéran mozog.

Az utcán mind csak utána néznek,

A vágy tüzében huss, elenyésznek.

Napszel•  2019. május 13. 15:05

A hegyeken túl

A hegyeken túl

 

Vajon a hegyeken túl mi lehet?

Az örökkön áhított szeretet?

Még a nap is ott pihen meg este,

Csodás hely lehet, méltó egy versre.

 

Csak fel kell jutnom a hegy csúcsára,

Hogy átlássak a túloldalára.

Tán mit látok, maga a csoda lesz,

Rózsás fények, csábító messzi nesz.

 

Ahol a könnyek édesek és jók,

Nem bánattól, csak örömtől valók.

Ahol az érintés nem fáj soha,

Ott a sors áldás, nem ily mostoha.

 

Fel kell jutnom ha lábam vérzik is,

Ha mosolyom mindaddig még hamis,

Ha kezeim tüske szúrja, tépi,

Hátha jó lesz így, hátha megéri.

 

Talán ott az élet, a hegyen túl,

S ott nem feszül túl örökké a húr

Ott boldog és önmagam lehetek,

Talán bátor leszek és lemegyek.