Zápor György: Járdátlan oldal (rendhagyó elemzés)

Zápor György : Járdátlan oldal

puha szenet hoztak télire.
és a fuvaros, míg a segéd
szívlapáttal szórta a port,
pokrócba bugyolálva
zsebrádiót hallgatott.
kicsit süppedt a hideg,
kicsit szitált a péntek,
kicsit szerelmelt a csütörtök,
és a stráfkocsi előtt
egy szomorúszínű, számozott ló,
a szünetjelre eltáncolta magát.

 

 

Először is azokat az érzések, gondolatokat szeretném megosztani veletek, amit ez a vers felidézett bennem. Vagy inkább egy elfeledett helyszínt az életemből. Kislány voltam, amikor néha elmentünk meglátogatni Lajos bácsiékat a Telepen. Hogy mi volt a Telep? Na ezt idézte fel bennem ez a vers.

A Telep Budapesten volt, nem is a legszegényebb környék, nem a Mária Valéria. Munkáslakások sora. Két utca között épült hosszú házsorokat képzeljetek el, nyeregtetővel. Egy házsor 8-8 munkáslakást tartalmazott, egymásnak háttal. Minden házsor mindkét végén 1-1 WC, 4 lakáshoz egy. Vizet az ötvenes években már „kényelmes közelségből”, a sorok végén elhelyezett ártézi kutakból hordhattak. (Régebben, jóval messzebbről, fúrt kútból lehetett vízhez jutni.) A házsorok között keskeny, járdátlan úton lehetett bejutni a lakásokhoz. A szemben lévő bejárati ajtók alig néhány méterre teljes betekintést engedtek egymás életébe. Hétvégente, a kapuk elé kiülve bendzsóztak, szájharmonikáztak, énekeltek az emberek.

A lakás két helyiségből állt, konyha, üveges bejárati ajtóval, mellette egy kis, kétszárnyas ablakkal. Mögötte egy ablaktalan szobával. Ebben éltek a családok, többnyire minimum három gyerekkel, családonként. 

Előtte – ma úgy hívnánk – előkerttel, melynek felét a sufni foglalta el, a maradékon a jól-rosszul letéglázott út a bejárathoz, és egy falatka terület volt, a poros földben vergődő répákkal. Vagy 10 ilyen házsor alkotta a közeli gyár munkásainak életterét.

Természetesen az egész terület, a két utca is, amik között a házak húzódtak, járdátlan volt. A járdátlan oldal a szegények oldala...

És innen tovább a vershez. A puha szén, amit hoztak télire a szénpor volt. Sok szegény embernek nem telt rendes tüzelőre a háború alatt, illetve az azt követő években. Ők, ha tehették, a tüzelősnél összegyűlt olcsó szénporral fűtöttek, petróleumos ronggyal gyújtva be azt. A vers első részében tehát a szegény ember készülődését látjuk a télre. A puha szén számomra pompás szóalkotás.

A középső részben  én a túloldalon kopott kabátban énekelgető kislányt látok: "Szita-szita péntek, szerelem csütörtök…” Mert a szegénységben is élnek gyerekek, és énekelnek…

A különös, Mándy féle hangulatú vers záróképe számomra szívbemarkolóan szép, a szomorúszínű (ragyogó szíesztézia), stráfkocsi elé fogott ló képe, „a szünetjelre eltáncolta magát”, ismét felidézi azt a fájdalmas, de mégis diadalmas képet, amit az előző sorok már felidéztek: szegénység, nyomor ide, vagy oda, az életben mindig, mindenütt, még a szegénység legmélyebb bugyraiban is van szépség: ha csak egy gyermekdal, vagy egy aprócska tánclépés erejéig is, de van. Kiirthatatlanul.

 

***

 

 Nagyon köszönöm Talpasnak, hogy megismertetett ezzel a verssel.

Utánanéztem a szerzőnek, mert nem ismertem: kortárs szerzőről van szó, ezt a versét a DOKK oldalán találtam meg.

http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=21592

 

Zápor György (1970-2010)
40 éves korában, 2010. december 7-én, súlyos betegségben elhunyt Zápor György író, költő, a dokk.hu szerkesztője, az Intro Rádió (www.introradio.hu) irodalmi közreműködője.

***

Örülnék annak, ha véleményeznétek a verset és azt is megírnátok, hogy miért tetszett/ nem tetszett.