Szabó Lőrinc: A pohár alja

Szabó Lőrinc: A pohár alja

De sokat sírtam, de jogtalanúl,
de rengeteget, de oktalanúl!
De szíven szúrt minden tűhegynyi baj,
mellőzés és bántalom! Fiatal
lelkem de szorította a robot,
amit huszonöt rossz év rászabott,
család terhe, pénzé, gyötrelmeké,
időrabló, külső kötelmeké:
ólomruha volt rajtam a világ
s - költőnek - pokol a katonaság.
S ha pokol volt (mert az volt csakugyan),
de másképp látom öregen magam,
de másképp a tűnt rosszat!... Istenem,
kire csak vágyom: ha vagy, adj nekem,
adj a gyengének most egy kis erőt,
hogy ne törjek össze idő előtt,
s ha fenékig kell innom poharam,
a méreg alját szó nélkül igyam.