A legjobb barátom

- Már megint egyedül üldögélsz. - Ritkán találkoztunk. A titkos helyeden voltàl,mint rendesen,ha el akartàl menekülni a világ elől.  Amint meglàttalak láttam,hogy sírtàl. könnyfoltos arcocskàdat felém fordítottad, szipogtàl, egy hümmögéssel jelezted,hogy észrevettél és visszamerültél a gondolataidba. csendben leültem melléd és vártam. A tájat szemrevételeztem, rég jártam itt. Egy elhagyatott garázs mögött, rég nem hasznàlt autofeljàron ültünk, előttünk a domb alatt kertek sokasàga és elburjánzott növényzet. senki sem járt erre az idő nagy részében. Soha senki sem tudott a helyről, ezért szeretted.

- bàntotta. - szólaltàl meg végül. - Nem rakta el a könyveit és megütötte és én semmit sem tehettem. féltem én is. olyan nagyon szégyellem. 

- igen, emlékszem.- nem tudtam, mit mondhatnék. 10 év telt el. De még ma is emlékeztem, a félelmemre, a tehetetlenségemre. Az előszobàban àlltunk, a férfi kiabàlt. Egy pillanatnyi csend àllt be, csak egy màsodperc. Minden idegszàlammal tudtam,hogy ezt a csendet ütés követi. a pofon elcsattant. néztem a húgom arcàt. olyan nagyon erős volt,mint én soha sem. sose mutatta a fàjdalmàt, a félelmét. Én nem bírtam és elszaladtam. Mint mindig akkor is erre a helyre menekültem.

- mondj valamit! - kérleltél- megszabadulunk tőle valaha ? 

- hamarosan

- a te vagy az én időm szerint hamarosan? kérdezted, de felelni már nem tudtam. Éreztem, hogy eltűnök.

folyt köv.