Fájdalmas kín

Minden fáj!
Érzés, mely nem múlik el,
Mi mardossa a lelkemet,
Csendesen visszavonult a világtól.
Mindenkinek vannak rossz napjai,
De ez most más.
Szokatlan érzés.
Nyugodt vagyok és egyben, mégis ideges.
Távoli tájak hiánya a lelkemben
Minden romos a szívemben.
Sok ember lerombolta váraimat, s tönkretette azokat.
Fájdalmak közt vagyok.
Mindezek ellenére mégis élek.
Bár a lelkem várai, épületei romokban,
De a tájak szépsége még megmaradt.
Megmaradt Isten szépsége a lelkem s szívem épen maradt táján.
Ritmus kihagyva...
Lélegzet visszafojtva...
Álmok az újra felépült városról,
De sajnos mindez csak egy ÁLOM!
Álom, mely soha nem múlik el,
Mely újból és újból visszatér.
Kísért a múlt, kísért a jelen, és kísért a jövő is.
Fáj minden, mi rossz.
Fáj a kín, gyötrelem, szerelem, csalódás, álom.
A lelkem szétszakad.
Teher után teher, mit már nem bír el.
Mások által okozott fájdalom,
Mit magára vett, pedig nem kellett volna.
Fáj e kín,
Fáj e gyötrelem,
Fáj e meggyötört élet.
Fáj ez a világ, s vele együtt minden!
Még ha Isten gyönyörű tájain járok is,
Mi a lelkemben van,
Az ott is jelen lévő pusztítás nyomai meglátszanak,
S ha a szemét, a rom egy kicsit csúfítja is a tájat,
A lelkemben az emberek, már nem léteznek,
Mert mind meghaltak,
Mikor a várakat és épületeket ellenséges erők áttörték,
S így nincs, ki rendbe rakja azokat!
Fájdalom ez, mi, nem múlik el sosem,
Mert már az idő sem tudja begyógyítani e sebem!