22.

Mese

A mese iránt nemcsak a gyermek szíve nyílik nagyobbra, hanem az emberek is megnyílnak előtte.Pár percre elfeledik, a gondjukat, bajukat és átlépnek egy másik valóságba.Minden egyes tanítás egy történetet példáz.

Ha egy mesének tanító jellege van, már célt ért.


Az Úr városában élt egyszer egy ember, akinek a szíve aranyból volt. Mindenét oda adta az embereknek. Olyan nem volt, amit kértek tőle, azt ne teljesítette volna. Egyszer úgy hozta a szükség, hogy ő is segítségre szorult. Az emberek bambán néztek rá, nem értették, mi történhetett vele. Hisz ez az ember mindig csak adott. Most miből gondolja azt, hogy viszont tudunk adni neki?
Sokan látták kilátástalan helyzetét, de sokan nem vettek róla tudomást. Még azok sem akiket tehetősé tett.
Ez az ember meghasonult. Elkezdett gondolkodni a világ dolgain. Elkezdett gondolkodni az élet összefüggésein. De akárhogyan is, akármilyen oldalról közelítette meg, - nem látta az összefüggéseket. Vagyis látta, de egy magasabb szempontból, szemszögből látott rá bizonyos dolgokra.
Mikor így szemlélte a történteket, tudatában volt annak, hogy helyesen cselekedett. Helyesen cselekedett akkor, amikor nem halmozta fel a javait, hanem szétosztotta azt. Oda adta a rászorulónak.

- De akkor miért van most így? - Miért, és hogyan kerülhettem ebbe a kilátástalan helyzetbe?
Éjszakákat nem aludt, egyre csak ezen gondolkodott. Mire megvirradt, - döntött.
Nem áll el a céltól, a belső hangtól, attól, ami folyamatosan békét és nyugalmat sugároz felé. Még volt annyi pénze, hogy élelmet vett magához és elindult. Egy másik városba ment. Ott találkozott egy régi ismerőssel, aki munkát kínált neki. Nem szégyellte a munkát, örömét lelte benne. Éjt nap alá téve dolgozott, becsületes munkát végzett.
A becsületes munkának meg van a fizetsége. Újra tehetős emberré vált.
Beosztotta a pénzét, nem volt pazarló. Ha a múlt eszébe jutott, megvonta a vállát, - nem bánta meg, amit tett. Nyugodt lelkiismerettel tette.
Jóleső érzés járta át a lelkét, amikor eszébe jutott az a sok ember, akin segített.

Különböző városokban, különböző emberekkel találkozunk.

Van, akinek a lelkébe van írva a segítség, és ösztönösen teszi, és persze van olyan is, hogy eltaszítja magától a segítségre szorulót.

- Te melyik emberhez tartozol, gondolkodtál már ezen?

- Kíváncsi vagy a történet folytatására?
A „normál” gondolkodású ember azt várná a befejezéstől, hogy az aranyszívű ember nem tett több jót az életben. Ezek után többet már nem osztotta szét a javait. De nem így történt, és ő nem a normál emberek közé tartozott. Akinek a szíve aranyból van, - az tudja Urát. Hiszi, hogy megjön a segítség. Hiszi, hogy pont úgy, és akkor jön a segítség, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Egy hithű embernek is lehetnek kétségei, rossz, gyengébb pillanatai, mikor nem érti az összefüggéseket. Mikor ez a világ túl idegen és mást mutat, mint amit az ő lelke visszatükröz felé. Ki ilyenné, ki olyanná alakítja saját világát. Rajtunk múlik, hogy mit hiszünk, és miben hiszünk. Ezek olyan meglátások, amelyek minden ember számára szükségesek.

Van olyan ember aki tanulni jött a Földre, van aki pedig tanítani!
Az utolsókból lesznek az elsők, ezt ne feledjétek. Ezek örök összefüggések.

Ha annyi hitetek van, mint egy mustármag, akkor már óriási hegyeket tudtok megmozgatni vele. Óriási erőhöz jutsz, és óriási erő szabadul fel benned ezáltal. Sok múlik azon, hogy mit gondolsz, és hogyan állsz hozzá különböző dolgokhoz, élethelyzetekhez. Csak a jót és a tanulságot látod meg és vonod le következtetésként, vagy negatív dolgokat, a kétségeket helyezed előtérbe. Az életben számos dolgon megyünk keresztül. Van részünk jóban, rosszban egyaránt. Ez egy kiegyenlítődés, együtthatás törvénye.

Mi lenne, ha mindig csak a jót tapasztalnánk, és a hibáinkból nem tanulnánk?

Nem jutnánk el egy olyan fejlődési szakaszhoz, amelyben átléphetünk az Örök Fény birodalmába. Nem nyílna meg szívünk a szépre, a jóra. Most talán már érzitek miért írtam le ezeket a sorokat. Nemcsak a saját, de a másik ember hibájából is sokat tanulhatunk, csak merjünk látni és érezni, és nem utolsósorban ne legyünk közömbösek a másik ember iránt!

- Ugye megértetettek a történetet?

- A tanulságot is levontátok belőle?

Ha többször elolvasod a sorokat, az üzenet többféle értelmet nyer!

Gondolkodtál már azon, hogy odamernéd- e adni az utolsó filléredet is, ha valaki megkérne erre? Nem valószínű, - mert a világ nem erre tanít! A társadalom, és az a szemlélet, ami most a világban uralkodik, ami jelen van, - ezáltal ezt nem igazán teheted meg. Nem válhatsz felelőtlenné, adakozóvá, mert könnyen lehet, ha így teszel, a következő pillanatban már az utcára kerülsz. Ebben a világban ritkán számíthatsz segítségre!

- De miért vált ilyenné ez a világ, elgondolkodtatok rajta emberek?