Haasz-Reka blogja

Hazudnak a csillagok.

Oly távol vagy.

Mégis közzel érezzelek magamhoz.

De ez nem te vagy.

Ez valami észbontó.

Most ez a csend.

Maradj távol.

Ezt kérem én.

Hozzám te soha sem nyúlhatsz többé.

Mégis mást akar a szívem.

Légy hát itt újra velem.

És minden más lesz.

Ígérem neked.

Üresek a szavak.

De igazak.

Mert én tényleg beléd tudnék szerelmesedni.

Újra összetörni.

Ez vagyok én neked a szemeted.

Egy láda.

Egy üres semmit mondó test.

Egy érzéketlen szív.

Ami csak arra vár.

Hogy csalódás legyen megint.

A sors mi most nem felel.

Es a csillagok is hazudnak te neked.

Mégis várlak valahol.

Ezt érezned kell csupán a lelkeddel.

Ami messze jár tőlem.

Eltaszítd téged az életed.

Miben én már nem leszek.

Miben én már nem létezek.

Mégis még mindig kérlek.

Ne temess el.

Had lélegezek továbbra is te benned.

Őriz, mint egy kis ékszer darabot belőlem.

És hidd el hogy egy nap.

Újból együtt leszünk.

Úgy, mint régen.

Tudod neked én, nem kellek.

Már, mert rossz voltam hozzád.

Nem fogadtam szót.

És ezért kidobtál.

Most viszont.

Távol vagyunk.

És nincsen sok időnk.

Búcsúzom hát a volt szerelmemtől.

Ennyi volt.

Elfogadhatatlan a kín és méreg.

De nem tudom, jól hogy te.

Nélkülem is megleszel.

És egy nap visszatérsz hozzám.

És már akkor is tudni fogom, hogy sosem kellek neked igazán.

Mégis újra beléd tudnék szeretni.

Majd egyszer talán megérkezünk.

És álmunk újra egyesül.

Kimondjuk a kimondatlant.

Hiányzol.

És a csillagokban már őszintébbek leszünk.