Sorsok

Vidám vonatán a szélnek

most a puszta kacag éppen..,

lámpásában hunyorog a fény

libatollat szárítgat a gép.

Sine mint a kesze-kusza

Alföld, porzik szívén lúdja,

fut a felfő, ménes kéken

követi az égen, édes

egység porfelhőbe téved.

Szikár gémeskútja bólint

szemeket könnyezve kólint..,

sorsok, fejek összeérnek

csendes esőt ülve kérnek.

Csúszda, mászóka homokja

üres mint a jövőnk csókja.

Kitagadott zenét várunk

útszéli kalapra ráunt,

"kedves" figyelő atyáink

törvényt dobnak fülek helyett..

Irigy lett a koldusra is

rendőr üldöz, ember legyint..