Filemon blogja

Férnyre kulcsolta karjait

A februàr, büszkén néz,

S majd legyint, hogy

Elmegyek, Màrcius, àtadom

Hideg helyem, hogy

Madàr szóljon majd

Üres helyemen, hol

Itt marad arany kalàszt

Ígérő ùj tavasz, ki

Vàrja a lànyt mint

Arany nyarat....

Szomorkodik a világ, hiszen

Vállán a ragály, vállán a

Múlt, a sok szennyezés

Vállán mindannyiunk.....

Miként hinnéd el hogy

Bûntelen vagy. Elhordjuk

Vállainkon az új tavaszt...

Bárcsak sokkal több

Szavam lenne szeretni

Téged.

Bárcsak így, ilyen

Távolról is éreznéd

Mennyire félek,

Hogy széttiporja

Szerelmünk az élet.

Szétoszlik, elrepül

S szétmálik közelséged.

Szemedbe nézek...,

A szomorú fûszál,

Mielôtt kimúlt az

Ének a földrôl,

Én kapok utánad,

Nehogy lehullj..,

Szeretnék örökké

Élni veled

Kimondhatatlanul...

De nincsenek szavak

Nincs együtt se

Külön, kopott szófa van,

És csak ülök..

Ülök s várom mindazt

Mi már rég itt van..,

Ahogy elszállnak

A fellegek s hogy

Nem is láttalak...

Éjjel fagyott és úgy maradt

Holnaputánra itt a tavasz

Átoperálom a telet

És hosszú tavasz lesz lehet

Talán szeretni fogod majd

Vagy más hibát találsz rajta

Akkor átoperáltatom

Mindenét: a havat, a jeges

Esôt, az éveket, a téliálmot,

A passzív órákat, a fagyott

Földet, kék virágról álmodó

Búzaszemeket csak szeress..

A kôtörmelék alól

Elôvánszorog egy hód

Ôt is meglepte hogy

Összeomlott a híd

Jól mozog a patakokban

Folyamokban, ártereken

és hideg téli reggeleken

Is van elég zsír rajta

Hogy újra kezdje életét

Kicsinyeit a felhalmozott

Feleslegébôl eteti születés

Elôtt...