Filemon blogja
Búcsúzik a Februàr
Férnyre kulcsolta karjait
A februàr, büszkén néz,
S majd legyint, hogy
Elmegyek, Màrcius, àtadom
Hideg helyem, hogy
Madàr szóljon majd
Üres helyemen, hol
Itt marad arany kalàszt
Ígérő ùj tavasz, ki
Vàrja a lànyt mint
Arany nyarat....
Új tavasz
Szomorkodik a világ, hiszen
Vállán a ragály, vállán a
Múlt, a sok szennyezés
Vállán mindannyiunk.....
Miként hinnéd el hogy
Bûntelen vagy. Elhordjuk
Vállainkon az új tavaszt...
Bárcsak..
Bárcsak sokkal több
Szavam lenne szeretni
Téged.
Bárcsak így, ilyen
Távolról is éreznéd
Mennyire félek,
Hogy széttiporja
Szerelmünk az élet.
Szétoszlik, elrepül
S szétmálik közelséged.
Szemedbe nézek...,
A szomorú fûszál,
Mielôtt kimúlt az
Ének a földrôl,
Én kapok utánad,
Nehogy lehullj..,
Szeretnék örökké
Élni veled
Kimondhatatlanul...
De nincsenek szavak
Nincs együtt se
Külön, kopott szófa van,
És csak ülök..
Ülök s várom mindazt
Mi már rég itt van..,
Ahogy elszállnak
A fellegek s hogy
Nem is láttalak...
De komolyan...
Éjjel fagyott és úgy maradt
Holnaputánra itt a tavasz
Átoperálom a telet
És hosszú tavasz lesz lehet
Talán szeretni fogod majd
Vagy más hibát találsz rajta
Akkor átoperáltatom
Mindenét: a havat, a jeges
Esôt, az éveket, a téliálmot,
A passzív órákat, a fagyott
Földet, kék virágról álmodó
Búzaszemeket csak szeress..
Hód
A kôtörmelék alól
Elôvánszorog egy hód
Ôt is meglepte hogy
Összeomlott a híd
Jól mozog a patakokban
Folyamokban, ártereken
és hideg téli reggeleken
Is van elég zsír rajta
Hogy újra kezdje életét
Kicsinyeit a felhalmozott
Feleslegébôl eteti születés
Elôtt...