Fizikus..

Fentről olyan volt az utca mint mindig, csípős, hideg-marta téli arcok siettek az estébe.

A sarkon két ember állt. Ki gondolta volna, hogy egyikük egy híres fizikus. Kopott kabátján kocka volt az idő, és a gallér több mint fél évszázad. Az akadémia levelét szorongatta kezében, végtelen boldogság pedig a szívét. A megbízás két évre szólt, hogy dolgozzon egy titokzatos elméleten amit Ő vázolt korábban, és a kidolgozása éveket igényelt.

A párizsis zsömle jól esett, kinézett az útra, mikor egy troli ért oda.

-Lassan zöld, és mehetünk. Hány évre szól a szerződés?

-Két évre, de hosszabbítható adott esetben. -most a zöldön áthaladva hallgatták az autók mormolását, vagy az este egyéb zsongását. A metsző lég átjárta mindenük, és a szmog sem kedvezett nekik, de nagyon boldogok voltak. Úgy látszik nem kell többé párizsin élniük.

-A két testvér, mert azok voltak, most egy kisebb mellékutcába fordult, hogy trolira szálljon. Az este csendje is felszállt velük.. hallgattak. A délutáni csúcsforgalomnak vége volt, néhányan szórakozni vágyva, hangosan csevegtek a buszon.

Ők komolyan bámultak a párás ablakon át a semmibe.

-Ma még azt eszünk?

-Szendvicset.

-Párizsit megint?

-Vettem sonkát.

-Az előlegből?

-Abból.

A villanymotor hatalmas erejével mozgatta a behemót járművet. Kapaszkodni kellett, és szilárdan állni. Ők sosem ültek le ilyenkor. Megszokták már és nem is hiányzott. Egy hajléktalan lépett hozzájuk, ezt rögtön érezték.. de nem kért semmit, csak leült az egyik megállónál..

-Elment az étvágyam!

-Én meg most ettem! -sokan álltak fel és mentek a jármű végébe, vagy elejébe, de Ők maradtak. Végállomás.

Az Arany János utca, most inkább ezüst fényekben fürdött. A fenyőfa mellett egy kis kórus énekelt több szólamban.

A nyüzsgés kicsit elnyomta hangjukat, de a sötét kedvezett.

A két férfi megállt hallgatni.