A tanár

Csengett az óra mikor másnap délben rúgott egyet az asztal felé. Szinte nem is tudta, hogy az asztal felé rúg csak zavarta a zaj. A krémesére gondolt amit tegnap megrendelt vagy elhozott. Nem tudta hányadán áll. Az alkohol amit a kocsmában magához vett tovább volt elég mint a parkig. Összeszedte széthagyott gondolatait és kikászálódott az ágyból. Valaki állt az ágya mellett. A Tanár volt az...

Összetéveszthetetlen alakját a déli nap olyanná tette mint egy kísértet. Fehér bőre itt-ott mintha nem is lenne, olyan hatással volt rá. Hirtelen odébb ugrott mikor meglátta az idegent. Cseppet sem félt, mégis zavarában lelökött néhány sakkfigurát az éjjeliszekrényről. Persze ki sakkozik éjjel? Kereste a szavakat, mikor a tanár megszólalt:

-Engem keres?

-Nem a szavakat..

-Pedig én már itt vagyok.

-Hogy jött be?

-Beengedtem magam, az ajtó nyitva volt.

Szerencsére Henry vendégszerető volt.

-Ki gondolta, hogy itt találom magát?

-A lány hogy van? -furcsa aggódás hallatszott a hegedűművész hangjában.

-Jól, talán még alszik.

-Mióta?

-Két és fél napja. Ön hová lett?

-Elraboltak. -A szellemnek látszó alak sejtelmes alakja most úgy tetszett mint egy bátor áldozat lepedőben.

-A hegedű?

-Azzal együtt, és még náluk van.

-Ki az a náluk? -Most a mi kis detektívünk kezdett olyan lenni mint egy igazi vallatótiszt.

-Nem fedték fel a kilétüket. -Őszintén hangzottak a válaszok ezt érezte. Tehát ismeretlenek, gondolta Henry és a váltságdíj jutott eszébe, amit eddig nem kértek. Sandán bámult a sarokba és az álmosság kiült az arcára. Magányos priccsén pihent meg a szeme, mikor a tanár megszólalt: 

-A hangszer kellett nekik, szerintem.

-Vissza kéne szereznünk!

-Egyetértek!

A nap is egyetértett a felhőkkel, mert pislogott egyet és beborult, kisvártatva újra kisütött.

Valahogy így...