Faramir blogja

Mostan zsúfolt lelátókról álmodom,

és ha futball is lenne, nemcsak pálya
sok-sok magyar gólnál örülnék két fiammal,
két fiammal, kiket nagyon szeretek.
Kis passzokat, kapáslövéseket néznék
s egy kacskalábú, szélvész gyors gyereket.
Ott a jobbszélen, vagy a balon éppen 
teljesen mindegy, merről jön a labda,
csak a center odabent gólba rúgja végre.
És akarok télen is használható pályát,
szurkolót, zászlót, semmi ribilliót.
És kellene száz, meg ezer békés ember
fanatikus, vagány és sikító.
És kellenének a fiúk a B-középből,
de lányok is, anyák, meg családok
tenyeret és cirkuszt, fénytapsot sötétből
mind drukkolnának, nem káromkodna szájok.
És szeretnék rengeteg színt megcsodálni
Újpest-lilát, Loki-pirost, Fradi-zöldet
hangulatost, hátborzongatót látni,
esti meccset, hol lámpák lesik a földet.
És kellene még Piros-Fehér-Zöld is
Nemzeti Szín, amely sohasem halvány
akár az Aranycsapatunk árnyéka
őszülők esti beszélgetését hallván.
Ó ha mindez valósággá válna velem!
Én el nem unnám, egy plasztikszéken ülnék
egy új stadionban, szűnes-szüntelen
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog,
Kiszurkolnám magamból szürke életem.



(Kosztolányi parafrázis egy futballszurkoló tollából)

2014.szeptember