A vámpír csókja

 

Csendben osonok a rideg folyosón,

Megállok, és magamon  uralkodom,

mert érzem követsz, de nem látlak sehol,

kezemben megremeg a gyertyatartó.

Ó, mondd, hol lehetsz e kietlen sötétben?

Ringatom gondolatban magam, hogy átéljem,

a becstelen átkozott parást,miben elhalt a létem, 

borzongok az érintésedtől, de mégis kérem.

Lépek.Talpam alatt ingovány a hideg kő,

Szédít, és bénít az illatod, nyomaszt a levegő.

A gyertya  lángja riadtan pislákol

Ott állsz előttem, szemed parázslik a haláltól.

De mosolyodba alélok. Lelkem mint levélpapír,

Zuhan a karmaid közé,s dúdolom:Miénk a sír!

Szenteld meg nászunk halhatatlan enyészet,

Véres csókod kérem  vörösbor helyett.